Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében csütörtök este elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét, és azt ígérte, hogy kivezeti Amerikát "a sötétségből".
"Nagy megtiszteltetéssel fogadom el ezt a jelölést az Egyesült Államok elnökének" - mondta. Biden a beszédet a Delaware államban lévő Wilmingtonban található házában, egy pódium mögött, amerikai zászlók karéjában mondta el.
Rendbe teszi Amerika lelkét
Azzal kezdte, hogy "szavát adja", ha megbízzák őt az elnökséggel, akkor a legjobbakat hozza ki az amerikaiakból, nem pedig a legrosszabbakat, és "rendbe teszi Amerika lelkét". "Én a fény szövetségese leszek, és nem a sötétségé" - jelentette ki. Véleménye szerint az Egyesült Államok bajban van, négy nagy veszély fenyegeti: a koronavírus-járvány, a gazdaság visszaesése, a demokrácia hiánya és a klímaválság. Mindezekben a fenyegetésekben hibásnak látja Donald Trump jelenlegi elnököt.
Így kritizálta ellenfelét
Biden azt állította, hogy Trump rosszul irányította a járvány elleni küzdelmet, a gazdaságban az adócsökkentésekkel a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak kedvezett, magatartásával élezte az ellentéteket és a megosztottságot a társadalomban. Azt hangoztatta, hogy az ő vezetésével e bajokat orvosolni fogják, mert az amerikaiak - mint mondta - "jó és tisztességes emberek".
Trump szerinte nem vállalja a rá háruló felelősséget, nem viselkedik országvezetőként, diktátorokkal barátkozik, és minden nap úgy kel fel, hogy azt hiszi, "a kormányzás róla szól". Ellenben az ő elnöksége alatt nem hunynak majd szemet afelett, hogy Oroszország pénzt ajánl amerikai katonák elleni támadásokért - mondta. Biden ezzel azokra a sajtóinformációkra utalt, amelyek szerint oroszok pénzt ajánlottak volna fel afganisztáni táliboknak amerikai katonák elleni támadásokért. E sajtóértesüléseket azonban az amerikai hírszerzés cáfolta.
A demokraták elnökjelöltje úgy véli, hogy az elnök "kudarcot vallott a nemzet iránti legalapvetőbb kötelességében, abban, hogy megvédje Amerikát". Ez szerinte "megbocsáthatatlan".
És még ezt is mondta
A 77 éves politikus "országos stratégiát" ígért már elnöksége első napjára. Hangsúlyozta a munkahelyteremtés fontosságát és a szerinte megosztott ország egyesítését. Leszögezte, hogy azokért is keményen fog dolgozni, akik nem őt támogatják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!