Új kapust és beállóst igazolt az SZKKA

Távozókat is bejelentettek az NB I-be jutó kézisek.

Története legsikeresebb szezonját zárta a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia, amely veretlenül nyerte meg az NB I/B nyugati csoportját, ezzel feljutott a világ egyik legerősebb bajnokságába, a magyar NB I-be.

Természetesen ahhoz, hogy sikerüljön is megragadni az élvonalban, szükség lesz új igazolásokra, a vezetőség pedig gőzerővel dolgozik azon, hogy a lehető legerősebb keretet hozza össze őszre.

A Moyra-Budaörs Handball csapatától érkezik Szombathelyre a 28 éves, 186 cm magas kiváló kapus, Sipeki Flóra. Korábban a Váci NKSE, az Inárcs-Örkény KC, a Szentendrei NKE, a Váci NKSE, az Újbuda TC, a Békéscsabai Előre NKSE és az Alba Fehérvár KC játékosa is volt. hálóőr 1 évre írt alá.

- Örültem a szombathelyi ajánlatnak, mivel mindenképpen Magyarországon, és NB I-ben szerettem volna továbbra is kézilabdázni. Tetszik a klub koncepciója, a vezetőség úgy alakította az igazolásokat, hogy feljutó csapatként biztosan bent szeretnének maradni. Külön öröm számomra, hogy több olyan volt csapattársam is érkezik a csapathoz, akik nagyon rutinos, jó játékosok, és a pályán kívül is jó viszonyt ápolok velük - nyilatkozta a játékos a klub honlapjának.

A 31 esztendős, 170 cm magas beállós, Mayer Szabina Dániából érkezik. Az új szerzemény 2004–2006 között a Győri ETO KC, majd 2006–2007-ben a Hódmezővásárhely, 2007–2008 között a Fehérép Alcoa FKC, aztán 2008–2011 között újra a Győri ETO KC játékosa volt. Ezután 2011–2012-ben Veszprémben, majd 2012–2013-ban a Váci NKSE-nél, 2014–2018 között pedig a Fehérvár KC színeiben kézilabdázott. Aztán 2018-ban külföldre szerződött, előbb a francia Nantes, majd a dán SønderjyskE Håndbold csapatát erősítette.

Mayer Szabina a válogatottban is szerepelt
szombathelyikezilabda.hu

A bajnokcsapattól távozott Hornyák Bernadett, Lugosi Fruzsina, Moutsogianni Theodóra, Takács Bianka, Terenyi Bianka és Udvardi Laura. A biztosan maradók: Csire Fanni, Gadányi Maja, Horváth Petra, Mayer Maja, Szendrei Barbara, Varga Nikolett, Virág Noémi és Pődör Rebeka.

Marosán György csapata július 8-án kezdi meg a felkészülést a 2019/2020-as szezonra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport