Kerékpáros bejárás keretében kertvárosi kerékpárutat adtak át Sárváron - derült ki Kondora István, Sárvár polgármesterének Facebook-bejegyzéséből. Ahogy az is, hogy Ágh Péter országgyűlési képviselő, dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, önkormányzati képviselők és bizottsági tagok is részt vettek a Sárvári Kerékpár Egylet tagjaival az átadáson.
A kertvárosi kerékpárút építésére a Gyöngyös-műcsatorna északi odalán a Vadkert körút és a Zuhogó utca között került sor pályázati forrásból. A kerékpárút világító aszfaltburkolatot kapott. Az út mellett pihenőhelyeket alakítottak ki, valamint korlátokat is kihelyeztek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!