Egy hét. Ennyi ideje forgattam, rágtam, emésztettem, savaztam-lúgoztam magamban és hányogattam ide-oda a vizuális dekódolás sziklaszirtjei között az alább látottakat. Amióta ugyanis a 444 bemutatta, milyen szürreálisan eltoszott képes lenni egy újhullámos tankönyv, remegni kezdtem, hogy ugye ez csak a ritka kivétel, és legalább a gyerekeink szeme előtt nem olyan látványügyi dilettantizmus zajlik majd, mint amit a második Orbán-kormány már annyiszor bemutatott. Hiszen róluk minimum azóta lehet tudni, hogy nem nagyon álltak sorba a jóízlés osztogatásakor, amikor Fekete Györgyöt választották meg a magyar művészet antiliberális fejedelmévé, legutoljára pedig akkor lehetett szembesülni ezzel a súlyos eltévelyedéssel, amikor nyilvánosak lettek az úszóvébé plakátjai.
Úgyhogy elmentem az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új állami tankönyveinek vizuális világát bemutató budapesti kiállításféleségre, és átnéztem az illusztrációkat - szigorúan azokat, kihagyva az egyenletből a szöveges tananyagot -, hogy megpróbáljak lélekben ismét csatostáskás kulcsos gyerekké vedleni, és elképzelni, milyen lehet ilyenekből nevelődni.
A hajladozó szőrtüszőtől Antall Józsefig
Miközben a hátam mögött kisiskolások gyakorolták épp a rézkarc ősi mesterségét (mert a tárlat egyébként a Deák 17 nevű galériában nyílt, ami a feltörekvő nemzedékek tehetséggondozásával foglalkozik), az első képek, amik elém tárultak, ezek voltak:
A természettudományokban, úgy tűnik, tartózkodtak az alkotók az elrugaszkodott stilizálástól, és tették ezt nagyon helyesen, hiszen ki akarna látni nagyaggyal táncoló hipotalamuszt. A gyerek vegye csak komolyan az anatómiát ugyanúgy, mint a bokor mögül kiugró tigrist! Egyik sem vicc.
A történelemkönyveknél viszont szerencsére már megszaladt a ceruza, el is vártam. Vibráló serdülőként kevés szürkébb dolgot tudnék elképzelni, mint egy unalmasan, realisztikus fotóról a képembe bambuló rendszerváltót, ezért kifejezetten üdítő volt ebben ak akvarellesen ködös formában látni a Kacsamesék főszereplőjét, Antall Józsefet:
Hasonló bennem dolgozó érzéseket tudok elmondani a hasonló stílusban megrajzolt NDK-s menekültekről (khm), ezerötös Lada és áramvonalas Wartburg ilyen ecsetkezelést talán sosem kapott még:
Képregényes kortörténet
Nem állítanám magabiztosan, hogy nem koptak meg az emlékeim az elmúlt huszonpár évben, de hogy az irodalomkönyveim nem a grafikáikról voltak híresek, arra bármennyi mérget bevennék. Lehet persze azzal érkezni, hogy de hát mégsem művészettörténelem ez, ha képet akarsz, nézd a költői képet, kisklambókám, csakhogy ebben az esetben elfelejtjük, hogy mekkorát perdült a világ a színes-szagos információk irányába. A vaskalapot bátran le lehet emelni, én biztosan nagyon örültem volna, ha a Szózat mellé ilyen rajzokat kapok, és nem hiszem, hogy ez bármennyire visszafogott volna az ötösök versenyszerű megszerzésében:
Biztosan lesz, aki fúj majd erre az ábrázolt jelenetre. De a helyzet az, hogy jobb nem is történhetne az új tankönyvekkel, mint az, ha reagál az aktuális korszellemre. Önfeledt szelfizés a magyar nyelvtan könyvében? Miért is ne?
Az egymást követő, egyértelműen a képregényhagyományra támaszkodó képkockás megoldás itt jött velem szembe először, de nem utoljára. Szintén jó irány, hiszen a comic bookok világát a felhőtlen szórakozással kapcsoljuk össze, ha a diák ilyenbe szalad bele, kicsit úgy érezheti, hogy lerázta magáról a tanulás kötelező koloncát:
Ilyen a matematika, ha befecskendezik sci-fivel
Ez az a rész, ahol úgy éreztem, a leginkább kellett volna alám egy szék. Meg némi csend. És a teljes könyv, aminek ott helyben szívesen nekiültem volna.
Mivel azonban teljes könyv nem volt, hogy tudjam, mennyire buzog túl ez a vonulat és mennyire nem, hogy csak az egyes borítókon, a fejezetek elején, vagy esetleg még több helyen is megjelenik a matekkönyvekben ez a sztoriszál, egyelőre csak annyit tudok mondani: az egyik legszárazabb tantárgy keménykötését ilyen vizuállal oldani szuper ötlet. Oké, azt mondtam a cikk elején, hogy a szövegre nem figyelek, de itt már nem tudtam nem beleolvasni, és kontextusba helyeződni, hogy ez itt egy időutazós narratíva, és ebbe csomagolva adják tudtára a tanulónak, hogy nagyon is izgi a gömb lényege vagy a véletlenek természete.
Én is előbb hittem volna el pár szimpi figurának, hogy miért fontosak az életben a számok, mint a házsártos Marika néninek:
Lemászott az internetekről
Hogy mi? Hát a layout. Az, ahogyan a weben fogyasztjuk a tartalmat, közismerten nagy hatással van az egyéb típusú befogadásainkra is. Ez nem mindig pluszos előjelű: a linkről linkre ugrálás szokása ma már hajlamos megakasztani a hosszas, nyugodt olvasásélményt (egy amerikai akadémikus nemrég arról számolt be, hogy gyalázat, de egy éve nem vett könyvet a kezébe, és ezt az internetezési szokásainak tudja be), cserébe viszont megtanultuk a tagolás jelentőségét.
A harmadikas olvasókönyvben az átrághatatlanul hosszúnak tűnő szövegblokkok lecserélődtek a magazinos, hírportálosan felosztott formátumra, amire igazán nem haragudhatunk:
És igen, megjelenik a tablet a kézben. Amire megintcsak nem haragudhatunk, hiszen a tablet nem a sátán maga és a gyermekkor tönkreverője egy vékony téglalapba öntve, mint ahogyan azt sokan szeretik feltüntetni. Pláne, hogy ma már a táblagépek széles körűen és innovatívan bevethetők a tanulási folyamatban is:
A mákteán élő, bekábózott diákok azért kimaradhattak volna
Csak hogy mi is felemlegessünk egy furcsaságot, mert azért sikerrel találtunk: ez jelenet a harmadikos Anyanyelv és kommunikáció kísérleti tankönyvben kerül a gyermek elé. Mi akar ez lenni? Direkt utalás arra, hogy ha valaki hivatásos kommunikátornak, mondjuk újságírónak menne, annak szembe kell néznie azzal, hogy ebben a szakmában mind lecsúszott függők dolgoznak, a drogoktól félig lefittyedt szemhéjakkal? Sőt, ilyen állapotban az ember azt hiszi, hogy varázsolni tud az osztályteremben, és zsákban ülő koboldokat meg ablak mellett lebegő szobanövényeket haluzik?
Bad trip a gyalogátkelőhelyen
Ha az előző diákok ártatlan fátyolos-mákonyos tévképzetekben úsztak, akkor a következő képen megjelenők pedig a lehető legcsúnyább parában vannak: velejéig gonosz tányérsapkás zebrák terelgetik az elkerekedett szemű drogosokat - akik közül néhányan valami sötét dolgot moziztak be maguknak az égbolton.
Összesítve a kísérleti oktatóanyagok képi univerzumának egy erős négyest adunk, a cikk elején linkelt biccenések ellenére. Ha majd lesz két lépéssel több kapacitásunk Végzetesen Rohanó Világunkban, szánunk egy teljes hónapot a szövegekre is.
Addig is itt tekinthet bele mindenki saját szemével az újhullámos könyvekbe.
