Új választás lesz Mohácson, ahol úgy nyert az MSZP-s polgármeszter, hogy meghalt az ellenfele

A képviselő-testületben erős a fideszes többség.

Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban - közölte a település jegyzője hétfőn.

Mohácson a 2019-es őszi önkormányzati választásokon Csorbai Ferenc (MSZP) azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember végén elhunyt. a Fidesz mást nem jelölhetett az idő rövidsége miatt.

Bár az MSZP polgármesterjelöltjét a DK, a Jobbik, a Momentum, a Fidesz is visszalépésre szólította fel, utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében, az MSZP-s jelölt egyetlen indulóként szerepelt választásokon. 1867 szavazatot kapott, míg több mint 4000-en érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem 6000 választópolgárból.

A nyolc egyéni választókerület mindegyikében a Fidesz-KDNP jelöltje nyert, a polgármesteren kívül a mohácsi testületben tizenegy képviselő van: a Fidesz-KDNP jelöltjei által megnyert nyolc egyéni képviselői mandátum mellett kompenzációs listán az MSZP-nek kettő, a DK-Jobbik-Momentum szövetségnek pedig egy hely jutott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek