Újabb balhé az úszók körül, kiskorúak szexvideója került fel a netre

A debreceni bajnokságon készült videót feltöltő fiút klubja már kidobta.

Két fiatalkorú szexuális aktusát telefonnal felvették, majd feltöltötték az internetre a két fiatal versenyzőtársai - írta meg a Népszava. Az eset még három hete, a debreceni országos bajnokságon történt. A lapnak Hornyák Viktor, a debreceni Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely vezetőedzője úgy nyilatkozott, gyalázatosnak tartja, hogy ilyen megtörténhetett.

A felvételt készítő fiúval szemben klubja fegyelmi eljárást indított, és el is küldték a versenyzőt. A szövetség elnöke, Bienerth Gusztáv állítja, hogy nem tud semmit. Hornyák szerint ez lehetetlen, ugyanis ha fegyelmi indul egy versenyző ellen, arról a szövetség vezetősége tud.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport