Újabb légiós távozott az SZKKA-tól

A kézisek közös megegyezéssel bontottak szerződést a brazil válogatott Milena Maria De Souza Menezes-szel.

Az NB I-ben szereplő Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia csapata közös megegyezéssel szerződést bontott Milena Maria De Souza Menezes-szel.

A csapat hivatalosa honlapjának tájékoztatása szerint a szerződésbontásra azért került sor, mert a brazil válogatott beállós a vezetőedző döntése miatt kevés játéklehetőséget kapott, és a klubváltással nagyobb esélye nyílik több játékpercet tölteni a pályán, ezáltal pedig hazája nemzeti csapatának értékesebb tagjává válni.

A légiós az SZKKA színeiben 12 mérkőzésen lépett pályára, ahol mindösszesen 36 percet játszott, és ez idő alatt kétszer volt eredményes.

Milena Maria De Souza Menezes
szombathelyikezilabda.hu

Ő már a negyedik külföldi, aki idő előtt távozott a csapattól

Október végén az osztrák válogatott Ines Ivančok-Šoltić-ccsal is közös megegyezéssel váltak el, ő azóta a Debrecent erősíti.

A téli szünetben pedig – szintén közös megegyezéssel – az észak-macedón jobbátlövő, Jovana Kiprijanovskától, illetve az argentin Fatima Ayelen Rosaleztől köszöntek el. Utóbbi még a nyári felkészülési mérkőzések során szenvedett sérülést, tétmérkőzésen nem lépett pályára, a kapus saját kérésére került sor a szerződés felbontására, hogy rehabilitációját hazájában folytathassa.

A szezon előtt még nemzetközi kupaszereplésről álmodó SZKKA jelenleg 10 kör után 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel a mezőny 8. helyén áll a tabelán. Szombaton a közvetlen rivális, Kisvárda érkezik a Haladás Sportkomplexumba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport