Egyik szerkesztőségi értekezleten jutott eszünkbe, hogy újraéleszteni tudni jó! Úgy döntöttünk, mi magunk jelentkezünk dr. Puskás Tivadarnál az oktatásra - ha már egyszer úgyis eldőlt, hogy Szombathely legyen az újraélesztés városa, a polgármester pedig azóta a lehető legizgalmasabb helyekre vitte el reanimációs road show-ját. Ezúttal azonban sem kivezénylés, sem kötelező jellege nem volt a dolognak: egyszerűen lelkesedtünk. A szervezés pillanatok alatt megtörtént, nekiálltunk készülődni.
Pakoltunk, pakoltunk, és vártuk az oktatókat, meg a fél Szombathelyt megjárt bábukat. Polgármesterünk azt tűzte ki maga elé, hogy Szombathely egyharmadát megtanítja újraéleszteni. (Mert ha már ennyien tudnak, a "mennyiségi változás átcsap minőségibe", és számokkal kimutathatóan több lesz az így megmentett emberi élet.) Most úgy 13-15 ezernél tart a projekt. Szóval ez már Haladás!
Elsőként megérkezett Gadó Gábor mentőápoló - gimnazista srácnak néztük - és felcipelte a bábukat. A kollégák meg óvatosan felmérték a terepet.
Aztán jött a "nagyfőnök", Puskás Tivadar, s megbeszéltük, hogy a Nyugat eddig is írt ezt, meg azt, meg ezután is fog azt meg ezt. De most másról van szó, a politika színteréről áttértünk az újraélesztés fontosságára.
Magyarországon évente 25-26 ezer embernek áll le váratlanul a keringése, s minden segítség nélkül eltöltött egy perc 10 százalékkal rontja a túlélés esélyét. Elméletileg 4 perc múlva beáll az agyhalál. De - ez nagyon fontos - ha elkezdjük az újraélesztést, ki tudjuk tolni ezt az időt, mert fenntartjuk a keringést. Ahogy Gadó Gábor mondja: ők sokszor egy-másfél óráig is küzdenek egy életért.
Legyünk bátrak, duplán! Merjünk odamenni, ha baj van, és ne féljünk attól, hogy kárt teszünk egy olyan emberben, akinél már leállt a keringés. Mert, ahogy Puskás mondta: ha nem segítünk, meghal. Annál meg mi lehet nagyobb kár? Semmi.
Így zajlik a menete
Azért persze az egész folyamatnak van egy protokollja is. Meglátod az ájult embert. Körülnézel, hogy biztonságban odamehetsz-e mellé (nincs-e ott harapós kutya, lelógó áramkábel, nem csap-e el egy autó, ilyesmi.) Ha van valaki a közelben, hívsz magad mellé segítséget. Megrázod a beteg vállát és szólsz hozzá. Ha nincs reakció, tíz másodpercig hallgatod, hogy lélegzik-e. Ha nem, hívod a 104-et és közlöd: itt és itt vagy, és újraélesztésre lenne szükség.
Majd nekifogsz: a nyelvét, ha kell, kiveszed a torkából, de nem akarod kitörölni a száját, mert csak belenyomkodod, ami esetleg benne van. Inkább oldalra fordítod, ha valami olyan van ott, kifolyik, kiesik.
Majd meggyőződsz arról, hogy kemény helyen fekszik a beteg - ágyon ne próbálkozz újraélesztéssel, a rugók semlegesítenek mindent - és jöhet a harminc szívmasszázs, két szájbafújás. Ismételve: ameddig csak bírod, vagy amíg nem jön a mentő. (Azt mondja Gábor, a szívnyomás a lényeg, aki még több szájbefújást tanult, felejtse el!) Fontos a jó kéztartás, és az, hogy a két mell között, a szegycsont felső harmadánál alkalmazd a nyomást.
Ennyi. És aztán jött a próba: két percen keresztül kellett mindezt csinálnunk. Könnyűnek tűnik? Egyáltalán nem az. A végén a kezem fájt, a szemem káprázott. Gábor elmondja, hogy a mentősök is kétpercenként váltják egymást újraélesztésnél, mert ennyit lehet hatékonyan bírni.
De ha jön az adrenalin, az sok mindent átértelmez. Olyan erőket és energiákat szabadít fel, amiket magunk sem tudunk elképzelni. Egy másik ember életéért küzdeni egészen más dimenzió!
Végül nem csak adtunk - szerkesztőségi pólót -, de kaptunk is ajándékot. Egy kulcstartót, benne apró maszkkal.
A Tisztelt Olvasónak pedig ezúton jelentjük, hogy tudunk újraéleszteni. Számíthatnak ránk!
