Hatalmasat zuhant egy év alatt a nyomtatott újságok példányszáma

A járvány mellett a kormány sajtópolitikája volt a legrosszabb hatással a médiára.

Naponta megjelenő újságból tavaly nyomtattak először 200 milliónál kevesebbet, miközben a 2008-as válság előtt még fixen 600 millió felett volt a példányszám - írja elemzésében a g7.hu.

A gazdasági portál szerint soha nem szűkült olyan mértékben a nyomtatott sajtó hazai piaca, mint 2020-ban. A statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint különböző időszaki lapokból a teljes évben kevesebb mint 460 milliót nyomtattak ki, ami közel százmillióval marad el az egy évvel korábbitól.

A legnagyobbat a járványévben is a napilapok bukták, de ebben a szegmensben a pandémia csak az utolsó csepp volt a pohárban: a piac a Fidesz bő tízéves kormányzása alatt szinte teljesen leépült.

A mostani bő 15 százalékos zuhanásnál még soha nem mért nagyobbat a hivatal egyik évről a másikra. Ha hosszabb távon nézzük, akkor pedig egészen döbbenetes ütemű a piac szűkülése:

az összesített példányszám még tíz évvel ezelőtt is több mint duplája volt a jelenleginek.

A grafikonban ráadásul nem is az eladott, hanem csak a kinyomtatott újságok száma szerepel, a kettő pedig nagyon nem ugyanaz. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) adatai alapján a kinyomtatott lapok nagyjából 70-75 százalékát értékesíthetik, azaz a KSH által közölt 459 millió példányból optimista becslés szerint is legfeljebb 300-350 millió lehetett, amiért valaki pénzt is adott.

A magyar olvasó így átlagosan legfeljebb 35 újságot vehet évente, azaz durván másfél hetente egyet. Alig 15 évvel ezelőtt még nem voltunk messze a heti kettőtől sem.

A visszaesés leginkább a napilapokat érinti. Naponta megjelenő újságból tavaly 200 milliónál kevesebbet nyomtattak, miközben a 2008-as válság előtt még fixen 600 millió felett volt a példányszám.

A napilapok negatív tendenciáinak egyik oka természetesen az online sajtó előretörése, hiszen az internetes lapok főként a napilapoknak állítanak konkurenciát. Ez azonban csak egy részét magyarázza a visszaesésnek, és még csak az sem biztos, hogy a nagyobbat.

A 2010-es évek közepétől vált meredekké a zuhanás

A napilapok mélyrepülése ugyanis, ha meg is indult az online tartalmak pár évvel korábbi térnyerésével, igazán meredekké csak jóval később, a 2010-es évek közepén vált. Ez pedig biztosan nem független attól, hogy a kormányzatnak a magyar sajtó szisztematikus bedarálása érdekében tett lépései is itt okozták talán a legnagyobb pusztítást.

A piac 2015 és 2020 között lefeleződött, azaz a nyomtatott példányszám öt év alatt 200 millióval csökkent. A hatalmas zuhanás nagy részét pedig meg lehet magyarázni a közelmúlt lapbezárásaival, illetve a tulajdonosi viszonyok átalakulásával.

Csak a nyomtatott Metropol eltűnése évi 80 millióval vetette vissza a piacot, a Népszabadság bezárása ehhez további 15-16 milliós csökkenést tett hozzá.

A regionális sajtó is megroppant

A megyei lapoknál ugyan megszüntetés nem volt, de a példányszám itt is erősen beszakadt, azt követően, hogy a teljes szegmens Fidesz-közeli tulajdonba került.

A tavalyi második félévben az a 18 lap, amely auditáltatja a számait, nagyjából napi 275 ezer példányban fogyott, az átvétel előtt azonban még 450 ezer volt az együttes értékesített példányszámuk. Azaz éves szinten ebből a szegmensből is eltűnt durván 45 millió eladott példány.

Nemrég mi is írtunk Gyorsuló lejtmenetben – Egyre fogynak a megyei KESMA-lapok olvasói 2021. August 24. 07:13 a napilapok zuhanásáról, arról is, hogy a Vas Népe példányszáma néhány év alatt 25 ezerre zuhant.

A g7.hu elemzése szerint a nyomtatott lapoknál 2015 óta látott 200 milliós példányszám-csökkenésből nagyjából 125-150 millió köthető a nagyobb napilapok megszüntetéséhez, illetve a regionális média iránti érdeklődés tulajdonosváltásból eredő rohamos csökkenéséhez.

A maradék 50-65 (vagy ha nagyon megengedőek vagyunk, és a megyei lapok teljes tavalyi csökkenését a járványnak tudjuk be, akkor 75) millió pedig a piac általános szűkülésének, illetve a pandémiának a hatása.

Összességében a Fidesz ténykedése a napilapok piacán az előző 5-6 évben legalább kétszer annyival csökkentette a példányszámot, mint a járvány és a kedvezőtlen médiapiaci trendek együttese

- írja a g7.hu gazdasági portál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet