A hétvégén írtunk róla
Másfél hete levonultak a munkások az Újvilág utcából, felbontva hagyták a kapubejárókat 2019. October 27. 14:39 , hogy az Újvilág utcát felújító munkások közel két hete levonultak, de felbontva hagytak több kapubejárót. Mindezt az érintett lakók jelezték nekünk, ki is mentünk a helyszínre, ott készültek fotóink is.
A lakók azt is kifogásolták, hogy miközben az úttestet felújították, a járda maradt a régi. És azt is, hogy az új aszfaltréteg mellett laza burkolat maradt az útpadkán, amit az eső és az autók a csapadékelvezető árkokba sodornak.
Cikkünkben
Másfél hete levonultak a munkások az Újvilág utcából, felbontva hagyták a kapubejárókat 2019. October 27. 14:39 is írtuk, hogy kérdésekkel fordultunk az önkormányzathoz, mint a felújítás megrendelőjéhez, s a kivitelező Alpok-Colas konzorciumhoz.
Az önkormányzattól még nem kaptunk választ, a konzorciumtól viszont igen. Kérdéseinkre pontokba szedve válaszoltak.
A kivitelező válaszai
Vagyis a kivitelező ígérete szerint a laza padkát és a felbontott kapubejárókat rövidesen kijavítják.
A járda viszont marad a régi, az talán egy újabb, sikeres uniós pályázat segítségével újulhat meg.
Az Újvilág utca felújítását, hat másik utcával együtt, idén tavasszal jelentették be
Hét utcát újítanak fel Szombathelyen egy nyertes uniós pályázatból 2019. April 27. 09:10 . A város ehhez 915 millió forint uniós pályázatot nyert el, a történtek ismeretében most már szembetűnő, hogy ebből a pénzből 5112,1 méter közút felújítását, 1015 méter kerékpársáv és kerékpárút kialakítását, 606,35 méter járdafelújítást és új járda építését, 508,3 méter hosszúságban bel- és csapadék-vízvédelmi létesítmények felújítását, továbbá 120 méter parkolósáv létesítését tervezték meg.