Újabb rekordot döntött, ezer fölé emelkedett Ukrajnában az új fertőzöttek napi száma - írja az MTI
A fertőzöttek napi növekménye a járvány kitörése óta most először haladta meg az ezret.
A közzétett adatok alapján az azonosított fertőzöttek száma 41 117-re nőtt, az elhunytaké - 19 újabb halálos áldozattal - elérte az 1086-ot, miközben eddig 18 299-en gyógyultak meg, közülük 541-en az elmúlt napban.
Az aktív betegek száma 21 732.
A legtöbb új beteget már két hete változatlanul a nyugati országrészben lévő Lviv megyéből jelentik. A régióban előző nap 209 új fertőzöttet regisztráltak és három haláleset történt.
Mostanra Lviv megye - megelőzve a fővárost, Kijevet - az ország legfertőzöttebb területévé vált, a régióban az azonosított fertőzöttek száma elérte a 4836-at, az elhunytaké a 126-ot, míg eddig csak 725-en gyógyultak meg.
A szintén nyugat-ukrajnai Rivne megyében 116 új esetet és két újabb halálos áldozatot jegyeztek fel, továbbá a fővárosban, Kijevben is kiugróan magas volt az elmúlt napi növekmény, 113 új fertőzöttet azonosítottak, és még egy beteg halt meg.
Kárpátalján sem megnyugtató a helyzet
Kárpátalján előző nap 93 új beteget regisztráltak, és három újabb haláleset történt. Velük együtt az azonosított fertőzöttek száma 2547-re, a halálos áldozatoké 73-ra nőtt, miközben eddig 917-en győzték le a kórt.
Kórházak nyomás alatt
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatóján, pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy a fertőzöttek gyors növekedése már veszélyezteti a kórházak fogadóképességét. Szavai szerint naponta mintegy 200-205 új beteget kell kórházba szállítani az országban. Példaként említette Kárpátalját és Csernyivci megyét, ahol a kórházi ágyak kihasználtsága már meghaladta az 50 százalékot. Kiemelte ugyanakkor: Ukrajnában a Covid-19-betegek az európai normáknak megfelelő kezelést kapják, ami kellően hatékonynak bizonyul, ezt bizonyítja az, hogy a halálozási arány alacsonyabb más európai országokénál.
A politikus ismételten felszólította a lakosságot a karanténszabályok, a kötelező maszkviselés és a távolságtartás betartására. Ezzel összefüggésben közölte: minisztériuma kéri a hatóságokat, hogy fokozzák az ellenőrzéseket a közösségi közlekedési eszközökön, a szupermarketekben és más intézményekben.
Magyarország hétfőtől minden közúti átkelő megnyílik az ukrán-magyar határon
Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.
A két miniszter azt követően beszélt újságírók előtt, hogy hét év kihagyás után ismét ülést tartott a magyar-ukrán gazdasági együttműködéssel foglalkozó kormányközi vegyes bizottság. Az értekezlet megtartásáról a két miniszter jegyzőkönyvet írt alá.
Az MTI által közölt hír nem utal arra, hogy a találkozón szóba került volna az ukrán koronavírus-helyzet.
Szijjártó Cipruson beszélt a koronavírusról, de más összefüggésben
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a ciprusi kollégájával pénteken közösen tartott nicosiai sajtótájékoztatóján beszélt a járványról, de más összefüggésben.
"A koronavírus-járvány nyomán újabb migrációs hullámok indulhatnak meg Európa irányába, ezt meg kell előzni, az illegális bevándorlás ugyanis a biztonsági mellett most súlyos egészségügyi és gazdasági kockázatokat is jelent" - jelentette ki Szijjártó.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!