Unalmas hír: Még mindig versenytárs nélkül a magyar infláció

Az unió legokosabb kormánya biztos csak taktikázik.

Habár valamelyest enyhül a magyar pénzromlás, az Európai Unióban még mindig toronymagasan vezeti a listát a magyar infláció az éves 14,2 százalékkal.

Az Eurostat kedden közölt adatai szerint az uniós átlag jelenleg 5,9, az euroövezeté 5,2 százalék.

Magyarországot a visegrádi hármas (Csehország, Szlovákia, Lengyelország) követi 10 százalék körüli értékkel.

Eurostat

Jó néhány nyugat-európai ország (Dánia, Belgium, Spanyolország) már teljesen maga mögött hagyta az infláció problémáját.

Gyaníthatóan a magyar kormány csak taktikai okokból dobta be a gyeplőt az utóbbi időben, hiszen mindig mindent jobban tudnak, mint a többiek*.

*Brüsszel

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság