Elsőre sokaknak talán fel sem tűnik, de valami megváltozott a szombathelyi Viktória utcában lévő MOL töltőállomás úgynevezett totemoszlopán. Ezek azok az árkijelzők, amikről már távolról is le tudjuk olvasni az adott töltőállomáson érvényes árakat. Eddig gyakorlatilag minden töltőállomás oszlopán szerepelt egy tizedesvessző utáni fillérösszeg is. Ám ennek úgy tűnik, hamarosan vége.
A jelenleg érvényes, 700 forint körüli literártól ugyanis már nincsen beláthatatlanul messze az 1000 forintos sem.
Ahogy azt a képen is láthatjuk, már van olyan töltőállomás, mely átkalibrálta a kijelzőt. Így például a 726 forintos gázolaj ára a továbbiakban már nem 725,9-ként jelenik meg.
A 480 forintos hatósági üzemanyagárat a korábban bejelentettnél hamarabb, december 6-án késő este szüntette meg a magyar kormány.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!