Vadonatúj négymilliós strandröplabda-pályát avathatnak a hétvégi Koko-emléktornán

Ritkaságszámba megy, amilyen gyorsan és amilyen összefogással elkészült Szombathely vadonatúj - és ezzel pillanatnyilag egyetlen - strandröplabda-pályája.

A szombathelyi termálfürdő hátsó traktusában tartottak ünnepélyes sajtótájékoztatót. Az alkalmat két dolog adta: az egyik, hogy a hétvégén rendezik a szombathelyen bőven évtizedes hagyománnyal rendelkező nyári strandröplabda-tornát, a másik az, hogy van hol megrendezni. Az eddigi helyszínen, a Tófürdőn ugyanis építkezés zajlik, így az ottani eddigi strandröplabda-pályát felszámolták.

Pályahiány miatt azonban nem maradhat el a Koko-emléktorna, így a szervezők (Kolesánszky György, Bedőcs Gergely és dr. Szendrő-Németh Tamás) új megoldás után néztek. Az ünnepélyes átadáson Szendrő-Németh köszönetet mondott Illés Károly alpolgármesternek, aki közvetített felek között, valamint a Vasivíznek (külön Kántás Zoltánnak és Kohut Viktornak), akik

az első perctől kezdve a megoldást keresték a kifogások helyett

.

Új strandröplabda-pályát avattak Szombathelyen
Dr. Szendrő-Németh Tamás
BZ

A pálya néhány hét alatt készült el a termálfürdőben 23x27 méteres területen, melyet most 60 centi mélyen minőségi homok fed. Külön zuhanyzót is építettek a pálya szélére, hogy a homok ne kerüljön be a medencetérbe. A beruházás több mint négymillió forintba került, ennek felét a Vasivíz, másik felét pedig a Vasi Sport Akadémia állta.

Mucsi Péter, a VSA képviseletében szintén kiemelte a gyorsaságot, megtudtuk hogy ők biztosítják többek között a versenyfelszerelést is. További pályák is tervben vannak, a későbbiekben TAO-pályázaton is megpróbálnak fejlszteni.

Új strandröplabda-pályát avattak Szombathelyen
Mucsi Péter
BZ

Gál Sándor, a Haladás VSE nevében vett részt a tájékoztatón. Mivel a pályát alkamassá tették strandkézilabdázásra is, így a Haladás játékosainak fejlődési lehetőséget nyújt. Gál Sándor elmondta, a nyári alapozás előtti összetartási lehetőségre is alkalmas, de maga a starndkézilabda is egy látványos, és Magyarországon is sikeres sportág.

Új strandröplabda-pályát avattak Szombathelyen
Gál Sándor
BZ

A tájékoztatón hétvégi torna két szponzora, az Intersport és a Concordia képviselői is megjelentek. Jelezték, hogy a későbbiekben is nyitottak a szombathelyi tömegsport támogatására.

Új strandröplabda-pályát avattak Szombathelyen
Strandteniszezők már birtokba is vették a terepet
BZ

A hétvégi tornáról röviden:

A három nap alatt két pályán 30-40 csapat mérkőzik meg egymással. Pénteken a sportiskola utánpótlás korosztályai, szombaton a férfi és női párosok, vasárnap pedig a vegyes párosok és a mixcsapatok csapnak majd össze. A mérkőzések szombaton 9 órától, vasárnap 10-től kezdődnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport