Vagyonának egy részét eljótékonykodta Mészáros Lőrinc

Na persze nem annyit, mint amennyire gondol.

58 magánszemélyt és civil szervezetet részesített mintegy 250 millió forintos támogatásban a Pro Filii Alapítvány az első negyedéves pályázati ciklusban - írja az RTL.hu.

Az alapítvány - ami a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordinálja - csütörtöki közleményében azt írta, 562 pályázat érkezett az év első negyedévében hozzájuk mintegy 3 milliárd forint értékben, a kuratórium pedig 58 pályázat támogatásáról döntött.

Ezek értéke nagyjából 250 millió forint.

A Pro Filii Alapítvány évi egymilliárd forintot fordít civil szervezetek, magánszemélyek támogatására. A portál ezzel kapcsolatban azt írja, "az első negyedévben beérkező 562 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium a 181 beérkezett magánszemély pályázatából 21-nek több mint 60 millió forintos, valamint a 381 beérkezett civil és nonprofit szervezet kérelméből 37-nek csaknem 190 millió forintos támogatásáról döntött."

A közlemény szerint azok a szervezetek voltak előnyben, amelyek célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek.

Az RTL.hu kiszámolta, a jótékonykodásra fordított összeg a Forbes 2022-es listája szerint a Mészáros-család vagyonának 0,057 százalékát teszi ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet