Választási csalásra készülődést gyanítanak az ellenzéki pártok

Ez a módosítás egyrészt azzal a veszéllyel jár, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson tömegessé válik az a 2018-ban már megtapasztalt jelenség, miszerint egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be ténylegesen nem Magyarországon élő magyar állampolgárokat. Másrészt a törvénymódosítás annak is megnyitja az utat, hogy a jövő évi választást megelőzően országon belül a „billegő”, kétesélyes egyéni választókerületekbe jelentkezzenek át Magyarországon élő választópolgárok.

Mindkét lehetőség megnyitja az utat egy-egy választókerület választási eredményének tudatos eltérítésére, azaz áttételesen a választás kimenetelének befolyásolására. Egyértelműnek tűnik, hogy a kormánypártok komolyan megijedtek az egységes ellenzék várható választási győzelmétől, és most ilyen jogi trükközéssel akarnak megágyazni annak, hogy választási csalással tarthassák meg a hatalmukat – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és a közös listát állító ellenzéki pártok elnökei ezért Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy a testület vizsgálja felül a fiktív lakóhelyek létesítését legalizáló törvényt és a kifogásolt rendelkezéseket semmisítse meg.

Ezen túlmenően a Nemzeti Választási Irodához fordulunk és követeljük, hogy naponta tegyék közzé a valasztas.hu oldalon, hogy az adott napon egy-egy településen és egy-egy országgyűlési egyéni választókerületben hány választásra jogosult polgárnak van lakcíme. Mindez azért fontos, hogy bárki számára folyamatosan nyomon követhető legyen: a természetes demográfiai és népességmozgási folyamatokból adódó mértéket meghaladóan, választási csalásra utalóan változik-e a választások előtt egy-egy település vagy választókerület választásra jogosult polgárainak a száma.

Ha ezt a kezdeményezést az NVI elutasítja, az nyílt beismerése lesz annak, hogy mire készülnek a kormánypártok. Ebben az esetben az ellenzéki pártok naponta fogják közérdekű adatként kikérni, és szükség szerint bíróság előtt kiperelni ezeket az adatokat.

A csalásgyanús választási eredményekkel szemben minden jogi és nem jogi eszközzel is fel fogunk lépni.

Valljanak tehát színt: publikálják-e naponta a választásra jogosultak adatait, vagy már most választási csalás előkészítése zajlik?

DK

Jobbik

LMP

MMM

Momentum

MSZP

Párbeszéd

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet