Változnak a rezsicsökkentés szabályai

Ezután kizárólag a lakosságra vonatkoznak a kedvezmények.

Mint már több forrásból ismert volt, a rezsicsökkentés lakossági lábát fenn kívánja tartani a kormány, ám egy korábbi háttérbeszélgetésen már volt szó arról, hogy a rezsicsökkentés jelenlegi rendszere nem biztos, hogy ugyanígy fennmarad a cégek és állami társaságok számára.

A pünkösd előtti szombat este, az aznapi kormányülés után megjelent döntések között szerepel egy határozat, amely azt mutatja be, hogy a különadókon túl a kormány mire készül még a költségvetés kiadási oldalán a deficit csökkentése érdekében. Ennek egyik bekezdése rendelkezik a rezsicsökkentési szabályok átírásáról - vette észre a Portfolio.

A 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozatban szerepel az, hogy a kormány "felhívja a technológiai és ipari minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával tegyen javaslatot a visszaélések elkerülése érdekében a rezsicsökkentési szabályok olyan módosítására, amely alapján a villamos energia és a földgáz egyetemes szolgáltatásra kizárólag a lakossági fogyasztó jogosult".

A feladatra Varga Mihály pénzügyminisztert és Palkovics László technológiai és ipari minisztert jelölte ki a kormányfő. Nekik, illetve minisztériumaiknak kell megalkotniuk az új rezsicsökkentési szabályokat július elsejéig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság