Van egy rossz hírünk: kevés dinnye lesz idén

És valószínűleg még drágább is lesz.

Várhatóan kevesebb dinnye terem idén, de a belföldi fogyasztást ki tudják elégíteni a termelők – közölte az MTI-vel a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete.

Az ültetés még nem ért véget, de becslések szerint 20-30 százalékkal zsugorodhatott a termőterület. A kereskedőknek ezért azt javasolják, hogy kezdjék el idejében az egyeztetéseket a zökkenőmentes áruellátás érdekében.

Az árakról nem közöltek pontosabb becslést, de azt már most tudni, hogy a termelési költségek jelentős emelkedése 30 százaléknál nagyobb áremelést is indokolhat. Az egyesület abban bízik, hogy a dinnye ennek ellenére elérhető termék marad, de a gazdáknak – mint írták – olyan árat kell kapniuk, hogy megérje folytatniuk a munkát. Ha nem így lesz, akkor szerintük a következő években újabb visszaesésre kell készülni.

A dinnyeszezonig nincs sok hátra, a sárgadinnyét már a jövő héten elkezdhetik szedni, ha jó lesz az idő. A boltokba várhatóan június második hetében jutnak el az első szállítmányok – tették hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság