Kovacs Laura mindössze 18 éves, a Vas megyei Csényében él, hárman vannak testvérek, ő a legfiatalabb. Fodrásznak tanul, idén fog érettségizni, de már most annyira elhivatott szakmájában, hogy rendszeresen részt vesz továbbképzéseken és versenyeken is, melyeken hatalmas sikereket ér el.
Fiatal kora ellenére minden eddigi versenyről díjjal térhetett haza. 2022-ben ezüstérmes lett Az év fonása versenyen, a Vivi hajműhely 2022-es fotópályázatának póthajas fonás kategóriájában 6. helyezett lett és övé lett a közönségdíj is.
Legutóbb pedig Dubajban mutatta meg tehetségét a Brilliant Cup World Championshipen, ahol a fonás kategória 2. helyezettje lett, csapatban pedig az első helyezést érték el a győri Baranyai Vivienékkel.
Felkészítője a szombathelyi Görögné Kovács Orsolya fodrászmester, akivel most gőzerővel készülnek a következő megmérettetésre, ami Párizsban lesz. Ez azonban egy online verseny lesz, melyre fotókat kell küldeni a versenyfrizurákról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!