Vas megyében járt a nemzetiségi államtitkár

Soltész Miklós a rábavidéki szlovénokat látogatta.

Azok a fejlesztések, amelyek a Rábavidéken a magyar kormány támogatásával megvalósulnak, a Magyarországon élő szlovén nemzetiség megmaradását, identitásának és kultúrájának megőrzését segítik - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Vas megyei Apátistvánfalván.

Soltész Miklós kiemelte: a koronavírus-járvány ellenére is folytatódtak a már megkezdett fejlesztések, például az apátistvánfalvai iskola tornatermének bővítése, amit 40 millió forinttal támogat a kormányzat.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára tanulókkal beszélget a szlovén nemzetiségi oktatás és a Rábavidék fejlesztéséről tartott tájékoztató után a Vas megyei Apátistvánfalván 2020. szeptember 18-án. Mellette Holecz Ágnes iskolaigazgató.
MTI/Varga György

Közölte: a Rábavidék helyben kidolgozott közösségi célokat is szolgáló gazdaságfejlesztési programja első ütemének megvalósítását Orfalu, Szakonyfalu, Felsőszölnök és Kétvölgy községekben idén 160 millió forinttal segítették.

Az államtitkár felsorolása szerint idén a szlovén nemzetiségi rádió műszaki fejlesztését ötmillió forinttal, a felsőszölnöki Kühár-emlékház tetőterének beépítését 7,4 millió forinttal, a Kossics József Kétnyelvű Általános Iskola épületének állagmegóvását, a tornaterem szigetelését 24,5 millió forinttal, az Országos Szlovén Önkormányzat hivatalának fejlesztésétét pedig 9,5 millió forinttal támogatták.

Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke, Kissné Köles Erika, az Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Holecz Ágnes iskolaigazgató (b-j) a szlovén nemzetiségi oktatás és a Rábavidék fejlesztéséről tartott tájékoztatón a Vas megyei Apátistvánfalván 2020. szeptember 18-án.
MTI/Varga György

Soltész Miklós szólt arról is, hogy támogatni kívánják az apátistvánfalvai és a határ túloldalán a lendvai templom megújítását is, de szavai szerint a szükséges anyagiak előteremtéséről a két ország kormányának tárgyalnia kell, illetve megvizsgálják uniós forrás bevonásának lehetőségeit is.

Kissné Köles Erika, a magyar Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az elmúlt tíz évben folyamatosan olyan fejlesztések valósultak meg a Rábavidéken amelyek a térségben élők életminőségét javítják.

Szlovén emlékfal az apátistvánfalvi temetőben szeptember 18-án. Az emlékhelyet, amelyet az elhagyott temetői síremlékek és a rajtuk lévő archaikus tájnyelvi feliratok megőrzésére készíttetett az Országos Szlovén Önkormányzat, szeptember 12-én avatták fel.
MTI/Varga György

Holecz Károly az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke úgy fogalmazott: az ez évre tervezett fejlesztések kilencven százalékban megvalósultak, illetve folyamatban vannak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek