Vas megyében tíz százalékkal nőtt a halálozások száma május és augusztus között

Pedig az országos átlag a 3,2 százalékos növekedés, bár az sem kevés.

Szinte alig mérhetően született gyermek 2021 év januárja és az augusztus 8-a közötti időszakban. Nem jobbak az elmúlt hónapok halálozási adatai, sem. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai lesújtó hírt közöltek: miközben országos szinten 3,2 százalékkal nőtt a halálozások száma, addig 5 megyében a 10 százalékot is eléri – írta a Napi.hu.

A KSH adataiból kiderült: a halálozások számának jelentős tavaszi megugrása után a május közepétől augusztus 8-ig tartó időszakban országos szinten 3,2 százalékkal nőtt a halálozás az előző évhez képest.

Öt megyében azonban 10 százalék körül alakult ez a növekedés: Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében 11 százalékkal, Bács-Kiskun megyében, Vas megyében és Csongrád-Csanád megyében mintegy 10 százalékkal többen hunytak el ebben az időszakban, mint egy évvel ezelőtt. Békésben, Baranyában és Szabolcs-Szatmár Beregben is az országos átlag több mint kétszeresére rúgott a halálozások száma.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek