A Vas Népe is törvénysértő hirdetést tett közzé a kormány megrendelésére

Ami természetesen a népszavazásról szól.

Három napja írtuk meg, hogy Orbán Viktor kedvenc lapjában, a Magyar időkben a kormány olyan NEM-re buzdító népszavazásos hirdetést jelentetett meg, ami sérti a választások tisztaságáról szóló törvényt. Ugyanis nem sikerült azt az előírásoknak megfelelően elkülöníteni a lap többi tartalmától, és az is szabad szemmel alig volt látható, hogy ki fizette a hirdetést.

Ezt a Kúria mondta ki, végzésük ellen "jogorvoslatnak nincs helye" - írták. Vagyis a magyar igazságszolgáltatás legmagasabb rangú intézménye ismerte el, hogy a kormány konkrétan csal a népszavazás kampányában.

Törvénysértés a megyei napilapban

A pert a szocialista városi képviselő, Czeglédy Csaba ügyvédi irodája vitte. Most viszont kiderült, hogy nem csak ezt: egy másik ügyben is kimondták a törvénytelenséget, ezúttal a Nemzeti Választási Bizottság. A megyei napilap, a Vas Népe szeptember kilencedikei számában ugyanis hasonlóan szabálytalanul jelent meg a kormány hirdetése. Nézzük csak, hol tűnik fel, hogy ez az Orbán-kormány véleménye?

Nyugat.hu
Nyugat.hu

Hogy ezzel mi a baj? A törvény szerint az, hogy az impresszum hiánya, de legalább annak a szervezetnek vagy személynek a fel nem tüntetése, aminek politikai véleményét a hirdetés tartalmazza, nem jóhiszemű és rendeltetésszerű magatartás, mert így a választó nincs abban a helyzetben, hogy megismerje, kinek a politikai reklámját olvassa. A kormány tehát ismét jogot sértett, ezúttal a Vas Népében.

És Ön találkozott hasonlóan jogsértő hirdetéssel, amin nem látszik, hogy kinek a megrendelésére készült? Küldje el nekünk a kontaktunk_KUKAC_nyugat_PONT_hu címre!

Frissítés: Úgy néz ki, észbe kaptak, ugyanis a mai lapszámban már olyan politikai hirdetést tettek közzé, ahol jelezve van már a megrendelő.

Népszavazás hirdetés a Vas Népében (szeptember 26)
A mai hirdetés

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Jé, ilyen is van: a Kúria kimondta, hogy a kormány megsértette a tiszta választás alapelvét

Mégpedig egy hirdetésével, ami a Magyar Idők című lapban jelent meg.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet