Vasárnap kékbe borul a világ, Szombathely sem marad programok nélkül

Április 2-án, az autizmus világnapján ismét elindul a kék séta, de mással is készülnek a szervezők.

Idén is lesznek programok Szombathelyen április 2-án, az autizmus világnapján.

15 órától az Aranyhíd EGYMI tart nyílt napot, ahol bemutatkoznak az autizmus-ellátás helyi intézményei. 17 órától aztán elkezdődik a gyülekező a kék sétához, ahol a vonulókat a Mesebolt Bábszínház színművészei kísérik.

Idén sem marad el a kék séta
Nagy Zoli

17 óra 30-tól a szombathelyi Városháza előtti placcon fellépnek a Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház színészei. 18 óra 30-tól rajtol a Kék-mozi program, először az Életkék fotókiállítás megnyitója, majd a Testről és lélekről kedvezményes vetítése lesz az Agorában.

Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló