Hajnali kettőkor állítjuk óráinkat hajnali háromra.
A nyári időszámítás Magyarországon minden évben március utolsó vasárnapján veszi kezdetét, mely nap idén március 28-ára esik. Ekkortól egy órával tovább lesz világos.
Az órák tehát most vasárnap hajnali kettőkor állnak át hajnali háromra.
Bár évről évre felmerül az óraállítás eltörlése, és immár az EU-s állampolgárok, illetve a magyarok túlnyomó többsége is támogatja az ötletet, egyelőre nincs változás ezen a téren.
Bár az óraátállítás eltörlése minden évben téma, és már azt is tudjuk, hogy az Unió polgárai, köztük a magyarok többsége is támogatná, változás egyelőre nincs.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.