Megint vasúti átjáróban történt halálos baleset

Még október 31-én, hétfőn történt halálos közlekedési baleset Gálos (Gols) és Pátfalu (Podersdorf) között a Nezsideri járásban.

Az L205-ös úton Pátfalu irányából Gálos felé közlekedett reggel fél 6-kor egy 27 éves fiatal férfi. Valószínűleg figyelmetlenségből nem vette észre a félsorompó nélküli vasúti átjárót, ahova a fénysorompó tilos jelzése ellenére behajtott. Az épp érkező motorvonat pedig az autó elejének ütközött, ami így a vasúti töltés melletti mezőn landolt.

Az autó egyik 23 éves utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az újraélesztési kísérlet ellenére a helyszínen életét vesztette. Az autó sofőrjét, valamint másik két, 31 és 42 éves utasa megsérült, őket a kismartoni kórházba szállították. A helyszínelés és mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták.

Nyáron egyébként ugyanebben a vasúti átjáróban már volt egy hasonló baleset, akkor egy 53 éves nő vesztette életét.

(ORF Burgenland)

A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló