Vízbe fojtotta két hónapos kisfiát egy nő Komlón

A nagyszülők találtak rá a csecsemőre.

A gyanú szerint egy édesanya vízbe fojtotta két hónapos kisfiát Komlón – közölte kedden a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a 28 éves helyi nőt azzal gyanúsítják, hogy hétfőn délután az otthonuk fürdőkádjában fojtotta vízbe kisfiát.

A gyermekre a látogatóba érkező nagyszülők találtak rá, akik azonnal tárcsázták a segélyhívót, azonban a kiérkező mentők a csecsemő életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrök az anyát a helyszínen elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták, részletes beismerő vallomását követően őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyomoz a nő ellen, a bűncselekmény körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló