Végre! A ZTE skalpja is megvan a Körmendnek

A vasi kosarasok 15 ponttal győzték le az ősi riválist.

Az idei bajnoki szezonban már negyedszer feszült egymásnak a Körmend és a Zalaegerszeg. Az eddigi találkozókat rendre a zalaiak nyerték. Így egyrészt a presztízs miatt, másrészt pedig a playoff előkelőbb helyről való kezdése miatt is fontos volt a vasiaknak a találkozó.

A meccset aztán a zalaiak meghatározó légiósuk, Pantelics nélkül kellett lejátszani. A szerb sérülés miatt nem vállalta a játékot.

Az első negyedben a ZTE aztán meg sem érezte centerük hiányát. Ugyanis szinte nem volt olyan távoli dobásuk, ami be ne esett volna. 6 triplát süllyesztettek el a hazaiak. A Körmend így is tartani tudta a lépést a zalaiakkal, mindössze 5 ponttal álltak a hazaiak mögött.

Egy kicsit ugyan megtorpant a zete a második 10 perc elején, így is könnyedén tudta tartani magát a Bencze-legénység. Köszönhették egyébként leginkább Balmazovicsnak. A légiós a meccs 15. percében 19 pontnál járt. A Körmend pedig nem találta a fogást ellenfelén. Időt kért Cizmic edző. Eredményesen is szedte ráncba csapatát a tréner, hiszen McKinney-Jones triplájával körmendi oldalra billent a találkozó. Röviddel ezután újabb vezéráldozatot követelt a mérkőzés a ZTE-től. Kinney maradt lent a földön egy akció közben. A légiós a talpához kapott és csak segítséggel tudta elhagyni a pályát. A félidőre aztán megpecsételődni látszott a ZTE sorsa. 12 pontos körmendi vezetéssel ért véget a félidő.

A nagyszünet után Kinney visszaállt a meccsbe, Kerpel-Fronius pedig cserét kért. A játékost nem sokra rá, ápolásra kísérték be az öltözőbe. A vállát fájlalta. Sérültek ide, vagy oda 10 pont alá jött vissza házigazda. Mohácsi kapott egy technikait, színészkedésért. A Körmend pedig ezzel, ismét magabiztos vezetésre tett szert. 13 pont volt a körmendi előny, amikor Kerper-Fronius visszaállt a találkozóba. Nem volt indulatoktól mentes a harmadik negyed. A szurkolók nem csak, hogy igazi rangadó hangulatot teremtettek, de talán még két lapáttal, a szükségesnél, rá is tettek arra.

Az utolsó negyedre már eldőlt meccs. A kipontozódott Mohácsi, a hiányzó Pantelics, és a félig sérült Kinney és Kerper-Fronius sok volt a zalaiaknak. Megtört a jég, a Körmend végre legyőzte az idei bajnokságban a ZTE-t.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport