Záróvonalon fordult meg az Audi, fellökött egy robogóst

Az Audi vezetője a szombathelyi Szűrcsapó utcában fordult meg szabálytalanul, a Rohonci utcai kereszteződés előtt. A sofőr már csak az utolsó pillanatban vette észre a Piaggo robogóval közlekedő asszonyt, akinek nekikoccant.

Információnk szerint a motorral eleső nő könnyű sérüléssel megúszta a balesetet, az Audi elején néhány karcolás jelezte, hogy a két jármű ütközött.

Az Audit vezető férfi kérdésünkre elmondta, hogy nagyot hibázott, amikor a záróvonalon, szabálytalanul fordult meg és azt sem értette, hogy hogyan nem vette észre az érkező motorost. A nap ugyan már lenyugvóban volt és a sugarak zavaróak voltak, de ennek ellenére nem fogta erre a balesetet a sofőr.

Záróvonalon fordult meg az Audi, fellökött egy robogóst
További helyszíni képekért kattintson!
Tánczos Mihály

Később kiderült, hogy az Audi vezetője azért nem láthatta a kereszteződésbe érkező motort, mert az gyakorlatilag nem a kereszteződésből érkezett, hanem egy út szélén parkoló autó mögül indult, szabályosan. A motort vezető asszony meggyőződött róla, hogy a háta mögül semmi nem érkezik, így elindult a Paragvári út felé, arra viszont nem számított, hogy a szemből érkező személyautó a záróvonal ellenére megfordul.

Záróvonalon fordult meg az Audi, fellökött egy robogóst
További helyszíni képekért kattintson!
Tánczos Mihály

Az éppen elinduló motor ugyan semmivel sem csökkenti a gépkocsi vezetőjének felelősségét, de arra azonban magyarázatot ad, hogy miért nem látta a motort a sofőr.

Arra is próbáltunk magyarázatot kapni, hogy miért fordult meg a személyautó a kereszteződés előtt. Hirtelen, rossz ötlet volt - ezt szűrtük le a járművezető elmondásából, a férfinek ugyanis bevillant, hogy a lezárások és a forgalmi rend megváltoztatása miatt egyirányusított utcák miatt nagyot kell kerülnie. Ezt próbálta meg elkerülni a meggondolatlan fordulóval és mivel a kereszteződés felől semmi nem érkezett, ezért bevállalta a szabálytalanságot, ami végül balesettel végződött.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló