Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók az a férfit, aki láthatóan nagyon meg szerette volna a kapni az interneten rendelt vásárfiát.
Lehet, hogy hirtelen jó ötletnek tűnt a fenyegetés, de nagyon megütheti a bokáját a 68 éves férfi.
Mi történt?
A rendőrségre 2020. augusztus 6-án 9 óra 40 perckor érkezett bejelentés az egyik soproni bevásárlóközpontból, hogy egy fegyveres férfi megfenyegette az egyik bolt alkalmazottját.
A rövid időn belül helyszínre érkező rendőröknek az eladó elmondta, hogy az üzlet nyitása előtt fél órával egy férfi jelent meg a félig lehúzott rács előtt, és az online rendelt csomagját akarta elvinni.
Miután az eladó elmondta, hogy még zárva vannak, ezért a küldeményt nem tudja kiadni, a férfi belépett a boltba, majd hangosan kiabált az eladó hölggyel.
A veszekedés során az agresszív vevő a pólóját felhúzva egy fegyvert, vagy annak utánzatát mutatva megfenyegette az alkalmazottat.
A nő továbbra sem tudta kiadni a dühöngőnek a csomagját, így végül a férfi távozott.
Megjelent a TEK
A soproni rendőrök néhány óra múlva beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége elfogott, majd előállítását követően felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette miatt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A gyanúsított lakóhelyén tartott kutatás alkalmával a rendőrök nem találtak fegyvert.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!