Apját megütötte, anyját megszúrta a 16 éves fiú

Vádat emeltek ellene.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség könnyű testi sértés vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 16 éves géderlaki fiú ellen, aki 2017 márciusában ittasan az apját ököllel megütötte, anyja kezét egy késsel megvágta és az utcán is garázdálkodott.

A 16 éves fiú szüleivel él Géderlakon rendezett körülmények között, de gyakran fogyaszt alkoholt, melytől agresszívvé válik. Márciusban egy este a fiú ittasan érkezett haza, amit szülei szóvá is tették, mire a fiatalkorú vádlott az apjára támadt.

Dulakodni kezdtek, majd a fiú többször ököllel megütötte apja fejét.

A szülők hívták a rendőrséget, mire a fiú egy konyhakést vett magához és kiment az utcára.

Elkezdett egy kukát rugdosni és azt ordította, hogy jöhet bármilyen rendőr, le fogja szúrni.

Eközben a fiú hadonászott is a késsel. Édesanyja utána ment, hogy lecsillapítsa és elvegye tőle a kést. Ezt a vádlott nem hagyta, tovább hadonászott és a késsel egyszer megvágta anyja jobb alkarját.

Végül sikerült az anyának a kést elvenni és kiérkező rendőrök a fiút előállították. A bántalmazás miatt a szülők 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek és mindketten kérték fiúk megbüntetését könnyű testi sértés vétsége miatt.

A fiatalkorú vádlott már korábban is összeütközésbe került a törvénnyel: jármű önkényes elvételének bűntette miatt a Kalocsai Járásbíróság eltiltotta a járművezetéstől, valamint egy másik ügyben az ügyészség elhalasztotta vele szemben a vádemelést.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség 2 rendbeli könnyű testi sértés vétségén kívül garázdaság vétségével is vádolja. Bűnössége kérdésében a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek