A november végi 110 millió euróról (34 milliárd forint) nullára esett december végére a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékain belül a monetáris aranytartalékok szintje - írja a Portfolio.hu. Ma tette közzé a Magyar Nemzeti Bank a december végi adatokat, ezekből kiderül, hogy 767 millió euróval 24,384 milliárd euróra estek Magyarország nemzetközi tartalékai. Ez hétéves mélypontot jelent, ráadásul a monetáris aranytartalékok a november végi 110 millió euróról nullára estek.
A lap szerint
A Portfolio cikkének megjelenése után az MNB azt közölte, hogy nem adták el az aranytartalékot, hanem
derivatív ügyleteken keresztül is történhet az arany befektetése, amely a statisztikai elszámolás sajátosságaiból fakadóan a jegybankmérleg másik során jelenik meg
. További kérdésekre az MNB nem válaszolt.Ugyancsak mai hír, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, az év utolsó hónapjában korábban
összességében az egész éves pénzforgalmi deficit 848,3 milliárd forintot tett ki tavaly.
Ennek egyik fő oka, hogy a kormány az év utolsó napjaiban nagyon megnyomta a pénzszóró gombot. Ebből az egyik legnagyobb tétel az év során összesen az a 2099 milliárd forint volt, amit az uniós támogatásokból a kormány saját zsebre megelőlegezett, ebből ebben az évben csupán 640 milliárd jött be az Uniótól, a többi az ütemezett kifizetés miatt áthúzódik az idei évre.
A hatalmas hiánynak más okai is vannak, például, hogy beruházásokra és programokra 800 milliárd forinttal többet költött az állam, mint 2015-ben, és év közben több mint ezermilliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány.
Az uniós támogatások megelőlegezésének viszont van egy statisztikai oka is, az idén, előre, az állami büdzséből kifizetett, és az uniótól eddig be nem érkezett 1500 milliárd forint a gazdaság teljesítményét növeli. Ami így várhatóan 2,5 százalék körül lesz, és ezt már lehet úgy kommunikálni, hogy Magyarország jobban teljesít.