A KSH szerint már 329 600 forint a bruttó átlagfizetés

Hogy hogyan oszlik meg, arról nem szól a ma kiadott jelentés.

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első fél évben 11,9 százalékkal nőtt az átlagkereset.

A hivatal mérése szerint a reálkeresetek éves emelkedése júniusban 7,9 százalékos, az első fél évben 9,4 százalékos volt a 3,1 százalékos a 2,3 százalékos inflációval számolva.

Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint. Az év első felében 324 400 forint, illetve 336 900 forint volt a bruttó átlagkereset.

A júniusi átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető - tette hozzá a KSH.

A vállalkozásoknál 10,0 százalékkal emelkedett az átlagkereset tavaly júniushoz viszonyítva, a költségvetési szektorban 11,0 százalékos volt az emelkedés a közfoglalkoztatottak nélkül.

(MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság