Minden magyarországi Metro-áruházból elbocsátják a főkasszásokat, és a munkát Lengyelországból fogják végezni.
Ezen kívül több áruházból bocsátanak el dekorációs munkatársakat - vagyis a címkéket, reklámokat nyomtató szakembereket -, továbbá egyes alvállalkozókon keresztül foglalkoztatott dolgozókat - biztonsági őröket, raktárosokat - is meneszt a cég – írja a Napi.hu.
Hogy összesen hány embert is küld el összesen a Metro, azt nem lehet tudni, de a lap úgy tudja, egy főváros környéki üzletben 15-20 dolgozót érint az átszervezés.
A cég nem cáfolta az elbocsátásokat, azt a vevőigények változásával és a technológiai fejlesztésekkel indokolják.
A Metro egyébként pénzügyileg valóban nincs bajban, idei bevételei is nagyon jól alakultak.
Ugyanakkor a 25 éve Magyarországon levő lánc az utóbbi időben több jelentős változást jelentett be.
Immár nemcsak a vállalkozások, hanem magánemberek is vásárolhatnak benne napijeggyel, és elkezdődött az internetes értékesítés és kiszállítás is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!