Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált - mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.
A köztársasági elnök szerint a haza minden polgára azt várja a most esküt tett honvédektől, hogy legyen biztonságban
nemzetünk, otthonunk, személyes életünk
, védjék megszabadságunk és önállóságunk
, és biztosítsák közös nyugodt jövőnket.Áder kijelentette, Szent István annyi jóval indította útjára ezt a nemzetet, hogy több mint ezer év alatt sem fogytunk ki belőle. Szent László pedig erős politikai egységgé formálta Magyarországot, amelyhez
minden megpróbáltatás, minden fenyegetettség után vissza tudtunk találni
- tette hozzá.Az állami ünnepségen nem volt jelen Orbán Viktor miniszterelnök, aki hivatalosan augusztus 20-ig van szabadságon. Kövér László, az országgyűlés elnöke sem volt ott, ő Zalaegerszegen adott át egy kettőskeresztet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!