Az ágfalviaknak fizetniük kell majd, ha a szomszédos osztrák faluba akarnak menni

Két évre 160 euróba kerül majd az a matrica, amivel át lehet menni Somfalvánál a határon. Csak helyiek igényelhetik.

A somfalvi temető mentén gyalogos zónát alakít ki a helyi önkormányzat. Ennek a munkálatai jelentik az első ürügyet arra, hogy lezárják a magyar Ágfalva és az osztrák Somfalva (Schattendorf) között a határt. Ezt ugyan az uniós jogok nem engednék, de az egyetlen út, ami a határon átvezet, a somfalvi önkormányzaté - írja az Enyugat.hu.

Thomas Hoffmann, Schattendorf polgármestere örömmel számol be választóinak a helyi lapban a sikerről: megoldás van a Somfalva (Schattendorf) és a szomszédos magyar település, Ágfalva (Agendorf) közti hatalmas forgalomra.

„A temető területén gyalogos zóna kerül kialakításra. Ennek megfelelően pozitív, forgalommal kapcsolatos jelentés már elérhető. A cél a hatósági külön engedélyek kiadatása erre a sétálóövezetre, hogy Schattendorf és Agendorf lakossága továbbra is gyalogos ütemben közlekedhessen ebben a sétálóövezetben. Ezt az eljárást minden illetékes hatósággal tisztáztuk, kifogás nem merült fel” – magyarázza a forgalomcsökkentés alapgondolatát Thomas Hoffmann polgármestere. A kivitelezési munkák 2023. március 1-jén kezdődnek. Ezek körülbelül 12 hétig tartanak. Ebben az időszakban az Agendorferstraße zárva tart.

Az állandó somfalvi és ágfalvi lakosok a tizenkét hét letelte után - legalábbis a somfalviak elképzelése szerint egy matrica megvásárlásával használhatják autóval is a kishatárt. Két évre 160 euróba kerül a mentességet igazoló matrica, amit a somfalvi hivatalban lehet majd megváltani. Az osztrák falu vásárlási utalványok formájában visszajuttatja ezt a lakosságnak.

Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere is levelet írt az ügyben a helyieknek, amiből többek között azt is igyekszik megmagyarázni, hogyan írhat felül egy önkormányzati döntés egy uniós alapjogot.

"Somfalva 2023. március 1-től útépítési munkák miatt lezárja a határhoz vezető utcáját. (...) A kivitelezés után ígéretük szerint a somfalvi és az ágfalvi állandó lakcímmel rendelkező lakosok regisztrációt követően használhatják az útvonalat" - hívja fel a helyiek figyelmét a polgármester- Pék Zsuzsanna hangsúlyozza, többszöri kérés után sem kapott az ágfalvi hivatal írásos, hivatalos tájékoztatást a somfalvi elképzelés megvalósításának részleteiről.

"Valóban, a Schengeni Egyezmény lényege a belső schengeni határok átjárhatósága. Thomas Hoffmann nem a határt zárja le, hanem a települése egy belterületi utcáján korlátozza a gépjármű-forgalmat, melyet képviselő-testületi döntést követően rendelt el" - tartalmazza az ágfalvi polgármester levele, de a magyarázat valószínűséggel nem vigasztalja a helyieket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet