Vannak, akiket semmivel sem lehetne rávenni a futásra, mások néha-néha elmennek egy Csótó-körre, ugyancsak másoknak pedig ez az élete. Utóbbiak közé tartozik a szombathelyi Horváth Péter is, aki vasárnap négyszer futotta körbe Szombathelyt. Ezzel nem kevesebb, mint 99,1 kilométert teljesített – derült ki Nemény András polgármester legfrissebb Facebook-posztjából.
Az úton egyébként váltva kísérte kerékpáron Takács Annamária és Takács Péter, a célban pedig a szombarbelyi futóklub tagjai, Nemény András és Horváth Attila alpolgármester fogadta egy kis meglepetéssel.
A szombathelyi futóklubról egyébként már mi is többször beszámoltunk, hiszen temérdek közösségi megmozdulást szerveznek. Tavaly nyáron például elkísértük őket a már hagyományossá vált Éjszakai futásra
Elkísértük az éjszakai futókat, és közben kiderült, milyen a díszkivilágításban úszó felújított víztorony 2020. July 26. 07:31 is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!