Murber Ibolya, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Történelem Tanszékének egyetemi docense vehette át idén a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságától (MTA VEAB) az év kutatója díjat - közölte az egyetem Facebook-oldalán.
Mint írják, a díjátadóra a Magyar Tudomány Ünnepének nyitónapján, november 9-én került sor a Pannon Egyetem aulájában, Veszprémben. Az eseményen köszöntőt mondott Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottságának elnöke valamint Hudecz Ferenc, az MTA alelnöke is. Ezután Dobos Endre, a Miskolci Egyetem professzora tartott előadást, majd ezt követően került sor a díjak átadására.
A laudációban többek között Murber Ibolya intenzív és minőségi publikálását, illetve magas idézettségét emelték ki, amelyek őt a két ország kapcsolattörténetének legfontosabb magyarországi kutatójává teszik.
Később az MTA VEAB előadóülésén a VEAB Év Kutatója Díj 2023. évi nyertesei mutatták be munkásságukat, szakmai eredményeiket. Murber Ibolya az osztrák–magyar kapcsolatok a 20. században címmel tartott előadást - írták.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!