Az év utolsó napja is hoz egy kis változást az üzemanyagárakban

Megint beleütközik az üzemanyagár az ársapkába.

Az év utolsó napján tovább emelkedik az üzemanyagok beszerzési ára - hívta fel a figyelmet a holtankoljak.hu. Mint kiderült, a benzin esetében a nagykereskedelmi ár bruttó 4 forinttal változik, a gázolajért pedig bruttó 3 forinttal kell többet fizetni a kutasoknak.

Ez alapján arra lehet számítani, hogy az áremelés a kiskereskedelmi árakban is meg fog már jelenni, ráadásul a legtöbb kútnál az ár eléri majd a 480 forintos ársapka szintjét.

A holtankoljak.hu emlékeztet arra, hogy a november 15-től érvényesített nagykereskedelmi árváltozásokat figyelembe véve a benzin átlagára 492 forint lenne, a gázolaj átlagára pedig 494 forint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság