Az Őrségvédők örülnek, hogy a MOL nem fúr az Őrségben

Több mint 35 ezren írták alá a petíciót a cég tervei ellen.

Ahogy arról lapunk is beszámolt Nem fúr új szénhidrogénkutat a Mol az Őrségi Nemzeti Parkban 2021. August 18. 19:40 , a MOL visszavonulót fújt az őrségi kutatófúrások ügyében.

A cég döntése feltehetően összefüggésben van azzal, hogy a tervezett fúrások – amelyek Őriszentpéter közelében, néhány száz méterre a lakott területtől zajlottak volna - a helyi lakosság nagy ellenállásába ütköztek.

Erről akkor riportfilmet is forgattunk a helyszínen.

Pénteken közleményt kaptunk az Őrségvédők Civil Társaságtól, akik azt írták, hogy a társaság céljai megvalósultak azzal, hogy a szerdán nyilvánosságra került határozat szerint a MOL az Őrségbe tervezett kutatófúrás engedélyeztetési az eljárásának megszüntetését kérte az illetékes kormányhivataltól.

„Február elején értesültünk arról, hogy a MOL, az Őrségi Nemzeti Park területén, pár száz méterre az ott lakók házaitól, nemzeti parki és natura2000-es területeken új szénhidrogén-kutat akar fúrni. Ekkor alakult meg főként őriszentpéteri lakosok részvételével társaságunk, s ettől kezdve minden rendelkezésünkre álló eszközzel felléptünk ezen abszurd elképzeléssel szemben”

- írják.

A petíciójuknak több mint 35 ezer aláírója volt, összesen 111 civil szervezet, köztük a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége, emellett felemelte szavát a tervek ellen a Jövő Nemzedékek Szószólója. az érintett Őrségi Nemzeti Park, valamint Őriszentpéter polgármestere is. 

A határozat szerint a MOL “felülvizsgálta a tervezett tevékenységet és nem kívánja az Őri-M-1 jelű mélyfúrást megvalósítani, erre tekintettel kérte az eljárás megszüntetését, továbbá a hiánypótlási felhívásban foglaltak teljesítését visszautasította.”

„Ez országos szinten is fontos példa arra, hogy a helyi összefogás és civil ellenállás meg tudja akadályozni még az ország egyik legbefolyásosabb cégének áldatlan tevékenységét is”

- vonja le következtetését a társaság.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet