A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) külön vizsgálóbizottságának megállapítása szerint megfelelnek a valóságnak Szilágyi Liliána azon nyilatkozatai, amelyekben az édesapájától, Szilágyi Zoltántól elszenvedett őt ért súlyos bántalmazásokról beszélt a múlt év végén.
A MÚSZ ennek alapján Szilágyi Zoltánt további intézkedésig "nem kívánatos személynek" nyilvánította a rendezvényein.
Papp Gábor ügyvéd, a vizsgálóbizottság elnöke szerdán sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy erre a következtetésre az ügy főszereplőinek, illetve a történésekről ismerettel rendelkező személyeknek - sportolóknak, edzőknek, pszichológusnak - a meghallgatása után jutottak. Hozzátette, Szilágyi Liliána nyilatkozatainak tartalmát több, egymástól független személy erősítette meg, az úszónő szavaival megegyező pontossággal.
Az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána a múlt év végén közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta "testileg, lelkileg, szexuálisan". Szilágyi Zoltán egy nappal később reagált lánya vádjaira, és jelezte, hogy büntetőeljárást indít a kijelentések miatt, egyúttal arra kérte lányát, hogy a jövőben ne használja a Szilágyi családnevet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!