Szociális létesítmények épülhetnek a szombathelyi Bagolyvár feletti területre

A város egyik legfrekventáltabb területe – hangzott el a városi közgyűlésen.

Éppen a város Fenntartható Városfejlesztési Stratégiáját és az európai uniós programokat tárgyalta a szombathelyi közgyűlés, amikor szóba került a Bagolyvár és az ingatlan feletti terület.

A város ikonikus épületéről bő hat évvel ezelőtt írtuk, Ha van fölös 395 milliója, vegyen házat, vagy 270-ért a Bagolyvárat 2016. August 10. 17:53 hogy eladó és akkor 270 millió forint volt az ára. De a közgyűlésen a Bagolyvár csak úgy került szóba, hogy a rendszerváltás után az önkormányzat túl olcsón adta el, pedig a város értékes része lehetne.

Forrás: googlemaps.com

Viszont a Bagolyvár feletti területről megtudtuk, hogy – amellett, hogy a város egyik legfrekventáltabb helyszíne – a felette lévő terület kiválóan alkalmas lenne szociális létesítmények létrehozására.

Czeglédy Csaba képviselő (független) javasolta is, hogy a város jegyeztessen be oda elővásárlási jogot, és próbáljon meg forrást találni a megvalósításukra. Takátsné Tenki Mária (Fidesz) szerint van olyan terv, hogy családi házas lakóterület legyen belőle, amit ő sem támogat.

Mivel a Városfejlesztési Stratégia egyeztetve van, ezen nem módosítottak most, de Nemény András polgármester megígérte, hogy foglalkoznak az üggyel, és később visszahozzák a közgyűlés elé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet