Mint arról mi is beszámoltunk korábban Kérdésekkel bombázta meg Balassa Péter Lázár Jánost August 26. 16:47 , Balassa Péter jobbikos országgyűlési képviselő néhány kérdést intézett a MÁV kapcsán Lázár János építési és közlekedési miniszterhez. Helyette azonban államtitkára, Ágh Péter válaszolt, legalábbis részben - számolt be az mfor.hu.
A tíz konkrét kérdés egyébként így hangzott:
Ebből csak néhányat válaszolt meg Ágh Péter, és elsősorban azt hangsúlyozta, hogy milyen sikeres az általuk bevezetett országbérlet, ugyanis 10 milliót adtak el belőle és 20 százalékkal nőtt az utasszám.
Aztán a konkrét kérdésekre rátérve közölte, hogy „a mozdonyok meghibásodásának okai alapvetően az életkorukból fakadnak”, „a vasúti pályákat illetően pedig azok 50 százalékán van sebességkorlátozás”, valamint a be nem töltött pozíciók aránya 0,5 százalék, és ebből fakadóan járatkimaradás nem történt.
További válaszok helyett inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy Lázár augusztus 16-án sajtótájékoztatót tartott Közlekedési akciótervet indított a kormány – jelentette be Lázár János August 16. 13:55 , ahol ötpontos vasútfejlesztési akciótervet jelentett be.