A 85-ös számú főúton, a 61-es kilométerszelvényben, Hegykő térségében augusztus 2-án, vasárnap este tízkor közúti közlekedési baleset történt. A baleset következtében az adott útszakaszról a rendőrség a forgalmat a 8523-as és a 8524-es számú utakra irányítja – írta honlapjén a rendőrség.
A katasztrófavédelem arról tudósít, hogy a balesethez a soproni hivatásos és a hegykői önkéntes tűzoltókat is kiküldték, akik áramtalanították a járműveket. A sérültekről egyik honlap sem számolt be.
Baleset volt tegnap délután Sopronkövesden is, ott egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött, szerencsére nem volt súlyos a motoron ülők sérülése.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!