Általános iskolában a testnevelés mellett a rajz és a földrajz volt a kedvenc tantárgyam, vitathatatlanul Éva néni miatt. Rajzolni nem tudtam ugyan, de biztatására nagy lelkesedéssel dobtam a kukába a radírt és kentem a színeket a papírra a tízes ecsettel.
Éva néni elhitette velem azt is, hogy nincs nagyobb öröm, mint megtanulni a nagy kínai iparvárosok neveit (Sanghaj, Vuhan, Kanton stb.), és beismerte, hogy tanult tőlem valamit, amikor az órára bevittem egy böhöm nagy lexikont, annak bizonyítására, hogy Angliában is vannak pálmafák.
A földrajz iránt szeretetem később is megmaradt, de becsatlakozott hozzá a könyvek és az irodalom iránti vonzódás.
Így ha regényt vagy novellát olvasok, első dolgom megnézni a térképen, hol játszódik a történet.
És ha már vallomás, hadd osszak meg veletek öt friss könyvélményt és a hozzájuk kapcsolódó földrajzi vonatkozásokat.
Térben megegyező, de időben eltolt London
Általában párhuzamosan olvasok angol és magyar nyelvű regényeket, de ezen belül nincs különösebb koncepció. Néha meghökkentő dolgokat tudnak a véletlenek produkálni.
Egyszerre olvastam például Virginia Woolf Mrs. Dalloway című regényét (Tandori Dezső fordításában) és Louise Doughty népszerű Apple Tree Yard-ját.
Két történet nem is különbözhetne ennyire egymástól. Az 1925-ben írt Mrs. Dalloway egy úrihölgy egyetlen napját írja le tudatfolyam formájában, légiesen, költőien, de mégis nagyon mélyre ásva. A 2013-as Apple Tree Yard erotikából csap át thrillerbe, ügyes kézzel megírva, de mégiscsak megmaradva ponyva határain belül.
De amikor felcsaptam a térképet, hogy – szokásomhoz híven – beazonosítsam a helyszíneket, hogy merre csavargott Mrs. Dalloway és hol is történtek az Apple Tree Yard érzéki eseményei, kiderült, hogy gyakorlatilag London ugyanazon utcáiról van szó, a két sztori nemcsak az éjjeliszekrényemen fedte egymást, de földrajzilag is.
„Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya”
Újabban szükségét érzem annak, hogy bepótoljam azokat a korábban kimaradt magyar írókat, akiket a hivatalos kánon valamiért a második ligának tart.
Így olvastam el egymás után Kodolányi János Szép Zsuzska (1925) és Sásdi Sándor Boldog hajlék (1962) című regényeit.
Egyikért sem jár irodalmi Nobel-díj, de mégis örömmel lapoztam őket. Mert hozzám nőttek a szereplők, mert egy olyan életforma jelenik meg bennük, amely azóta gyakorlatilag teljes egészében eltűnt, és legfőképpen azért, mert a szülőföldemen játszódnak. És még csak térkép sem kell hozzájuk.
A Szép Zsuzskának az ormánsági Vajszló a színhelye, még gyermekkoromból részben ismert szokásokkal, ruhadarabokkal és karakterekkel, a Boldog hajlék pedig még közelebbi találat.
A színhely a Sásd melletti Varga (a Sásdi felvett írói név, Varga a regényben valamiért Karta, Sásd Hörkély néven szerepel), a szereplők Pécsre és Dombóvárra járnak vásárolni és ügyeket intézni, Abaligetre mennek lánynézőbe, és akinek nem jön össze, a komlói bányában dolgozik.
Amikor nemcsak a térkép kerül elő
Ha tehetem, meg is látogatom a regények helyszíneit. A múltkor Londonban nem volt időm az Apple Tree Yardra, viszont nemrég megnéztem Sant Erasmo szigetét.
Ez utóbbi Donna Leon olasz származású amerikai írónő Earthly Remains című krimijének a színhelye. A regény nem egy nagy durranás, viszont a helyszín már olvasás közben alaposan megmozgatta a fantáziámat. Nagyobb lelkesedéssel bújtam a térképeket és a Velencei-lagúna földrajzi vonatkozásait, mint követtem a nyomozás szálait. Egy teljesen ismeretlen Velence bontakozott ki előttem, ahol gondolák, a paloták és turistahordák helyett a sekély tenger, a különleges növényvilág és a helyiek zárt világa a főszereplők.
Így amikor idén nyár végén a városban jártam, a szakadó eső ellenére felkapaszkodtam egy vaporettóra, amely elvitt Sant Erasmóra. Nézegettem a „bennszülött” útitársaimat, akik pont olyanok voltak, mint a könyvben, bevásárlókosarakkal és élénk gesztikulációval. Egészen elbűvölő látvány nyújtottak a tengerből csak apálykor felbukkanó szigetek, az ott üldögélő madarak. Mintha egy másik bolygón lennénk, és nem a világ talán legnépszerűbb turisztikai célpontjának a szomszédságában. Aztán kiszálltam a szinte teljesen kihalt Sant Erasmón, sétáltam egy rövidet a helyszínen és közben része lettem én is a regénynek, egy párhuzamos univerzumnak.
Ha szentimentális lennék, ideírnám a végére, hogy köszönöm, Éva néni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
