Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Így reagáltak arra, hogy Bayer Zsolt lemarházta a pápát

A katolikus egyház lapja, a Magyar Kurír főszerkesztője, Kuzmányi István reagált Bayer írására, amiben lemarházta Ferenc pápát.

A Fidesz ökle, az ötös számú párttagsági igazolvány tulajdonosa, a Békemenet egyik szervezője a múlt héten a miskolci televízió Helyzetkép című műsorában pápa migrációt érintő megnyilatkozásairól ezt mondta:

A pápa úgy írt a Twitterre, „mint egy ilyen derék, liberális, genderben hívő marha".

Bayer Zsolt Szombathelyen
Bonyhádi Zoltán

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított hírportál, a Magyar Kurír főszerkesztője, Kuzmányi István így reagált Bayer szavaira :

Azt hiszem, észszerű megfontolásokkal itt és most nem tudunk semmit »cáfolni«. Abban a mocsárban, ahonnan az említett, gondolatnak nem nevezhető szavak felbugyognak, nem kíváncsiak az érvek mentén következetesen megfogalmazott véleményekre. Mert itt nem nemes vitáról van szó, nem is tudatlanságból fakadó téves véleménnyel állunk szemben, hanem egyfajta profán „kinyilatkoztatással”, szándékos és célirányos hangulatkeltéssel. A megszólaló bátorságát az adja, hogy egy bizonyos körben ő már abszolút tekintély, ezért »hívői« szemében-eszében nincs helye ellenvéleménynek, sőt eltérő gondolatnak sem.

És:

De akkor mit tehetünk? Ne várjunk felülről jövő „cáfolatokra”, hanem mindannyian lépjünk ki a közöny állapotából, és mondjuk ki: ne tovább! Ezután tegyük mérlegre, majd kezdjük el fejleszteni a vitakultúránkat. A másik embert ne a pokol küldöttének, hanem Isten képmásának tekintsük. És ha érezzük, hogy sokan a csúsztatásokon, a félelmeinkre építő ellenségképen alapuló vitakultúránk fenntartásán „fáradoznak”, ne engedjük hogy eluralkodjon rajtunk az elfásulás, az emberi kapcsolatok feladása, a közömbösség. Azért is fontos ez, mert úgy tűnik, gondolkodni, utánaolvasni és egy akár hosszú érlelés végén véleményt formálni – és a másik embert nem sátáni ellenségképpé torzítani – mára már luxussá vált.

Kuzmányi így fejezi be:

Felelősségünk adott. Ne engedjük, hogy a tollforgatók által patikamérlegen kimért gyűlöletcseppek a szívünkig érjenek, mert észre sem vesszük, s minket is megfertőznek.

A teljes válasz itt olvasható .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra