Óriási vízforralóra hasonlít Bécs új erőműve, ahol a tetőn még méheket is tartanak

Az erőmű a szélerőművek által termelt energiatöbbletet alakítja át távhővé.

Óriás vízforraló - így becézik Bécsben a Spittelau szemétégető területén kialakított új hőerőművet, amely az áramhálózat stabilizálásában, a feleslegesen termelt energia hasznosításában és a környék távfűtésében is fontos szerepet tölt majd be. Tökéletesen passzol a fölé magasodó, Hundertwasser stílusú szemétégetőhöz, a tetején pedig tetőkertben pihenhetnek és kertészkedhetnek a bécsi energiavállalat dolgozói.

Az erőmű tetőkertje a dolgozók pihenőhelye, ahol lehet kertészkedni, grillezni, sőt méheket is tartanak
Wien Energie / Christian Hofer
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A 2017-ben létesített Leopoldau hőerőmű párjaként immár Spittelauban is szolgálatba állt egy új „power-to-heat” létesítmény, az „óriás vízforraló”. Az áram- és távhőhálózatot intelligensen összekötő erőmű elsődleges feladata, hogy a szélerőművek által termelt energiatöbbletet hasznosítsa, vagyis azt az energiát, amelyre pillanatnyilag nincs szüksége az elektromos hálózatnak és egyébként elveszne.

Erős szél esetén pár perc alatt üzembe helyezik a „vízforralót”, amely fogadja a fölösleges energiát és már forralja is a vizet 155 Celsius-fokra, hogy a környék távhőellátását segítse vele. Mivel az új erőmű működése tisztán megújuló energián alapszik, ahhoz is hozzájárul, hogy Bécs fokozatosan függetlenné válhasson a földgáztól.

Wien Energie / Christian Hofer

Az erőművek biztosítják az elektromos hálózat stabilitását minden olyan esetben, amikor az nem jut az energiaigényének megfelelő mennyiségű áramhoz. Ha túl kevés energia termelődik, akkor tűzoltásként bekapcsolják a rendszerbe a simmeringi erőművet, amelyet az áramkimaradások kivédésére hoztak létre.

Ha pedig túlkínálat van áramból, akkor lép közbe a leopoldaui és a spittelaui „vízforraló”, hogy a felesleget hasznosítsák. Leopoldau egyébként az üzembe helyezése óta már összesen 38.000 megawattóra hőt állított elő a felesleges áram felhasználásával. Ennek alapján valószínű, hogy az a 4,9 millió eurós befektetés, amit a spittelaui új erőmű létrehozása jelentett a Wien Energie-nek, szintén meg fog térülni.

Wien Energie / Christian Hofer

A Hundertwasser stílusában kialakított erőmű tetején hangulatos pihenőhelyet hoztak létre az energiavállalat dolgozói számára. A speciális ökobetonnal fedett teraszon magaságyásokat alakítottak ki, ahol zöldséget, gyümölcsöt, fűszernövényeket lehet termeszteni. Sőt, a biodiverzitás jegyében a spittelaui erőmű saját méhkassal is büszkélkedhet.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság