A befagyasztott üzemanyagárak miatt bezárhatnak a kis, független benzinkutak

Az autósok tankolásonként kb. ezer forintot tudnak megspórolni.

A kormány csütörtöki döntése Éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben a befagyasztott benzinár 2021. November 12. 07:11 alapján hétfőtől befagyasztja a 95-ös benzin és a gázolaj árát. A határozat értelmében 480 forint lehet ezeknek az üzemanyagoknak a legmagasabb literenkénti ára.

“Egyelőre nincs arról konkrét tudomásunk, hogy tervezné a kormány bármiféle kompenzációját az olajvállalatoknak” - mondta Grád Ottó, a ő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az ATV-nek.

Az ország legnagyobb üzemanyag-kereskedő cégeit - a MOL-t, az OMV-t és a Shell-t is - tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség elnökségi ülést tartott a kormány bejelentése után. Grád Ottó főtitkár azt mondta: a 2000 töltőállomás, ami ma Magyarországon üzemel, több mint 15 ezer embernek ad munkát, a döntés az ő foglalkozásukat is befolyásolhatja.

“A független, kis kutak már foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy időlegesen bezárnak, ami azt fogja jelenteni, hogy az ő munkavállalóiknak szintén időlegesen megszűnhet az állása, megszűnhet a munkaviszonya” - magyarázta Grád.

Enyugat.hu

Az energetikai szakértő az ATV-nek elmondta, a kormány lépése egy átlagos család esetében nagyjából 1000 forint megtakarítást jelent tankolásonként.

“Ha a családok oldaláról nézzük, természetesen két oldalú hatása is lehet. Az egyik akik rendszeresen tankolnak. Nekik nyilván jól fog jönni, hogy olcsóbban tankolhatnak, hozzáteszem, hogy egy tank esetében nagyjából 1000 forint a megtakarítás, azt is mondhatnánk, nem túlzottan nagy. Ugyanakkor amit ebből a családok sokkal inkább észrevehetnek, hogy benzinár, az üzemanyagár az mindenre rárakódik elsősorban a szállítások miatt legyen az tömegközlekedés, a cégeknek a boltokba történő kiszállítása” - mondta Holoda Attila.

A szakértő szerint ennek hatására megfékeződhet az elszabadult infláció. Ha mérsékelni nem is biztos hogy képes lesz azt, mint fogalmazott: ha már ezen a szinten megáll az is siker, mert nem rak újabb terhet a magyar családokra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság