Szeptember 15. nem volt épp kegyes hozzánk. Bár az eső és a szél is alábbhagyott, azért a hirtelen november nem egy közönségcsalogató idő. Így a szombathelyi vasárnap kételyeket ébresztett bennünk, hogy így vajon hányan mennek majd el a Weöres Sándor Színházba az Évadnyitó: Légy ott! programsorozatára.
A szinte teljesen kihalt városon át még izzadt az ember tenyere, de a környéken már kisebb csoportokban szaporázták lépteiket az emberek a színház bejárata, és a felmelegedés reményében. Az aulában ekkor már lépni is nehezen lehetett, a ruhatár megközelítésére majdnem az emeletről leereszkedést választottuk, de végül a tuják és emberek sűrűjében sikerült egy járható ösvényt találnunk.
A program protokolláris része alatt azonban nem hagyott nyugodni egy gondolat: ez egy teljesen átlagos napnak tűnik a színházban, pedig mégsem az. Aztán hamar jött is megfejtés a szombathelyi Kötélugró Klub produkciója alatt: mert a színházban a varázslat egy átlagos dolog. Sőt, akkor van baj, ha elveszíti a varázsát, de szerencsére ettől még nagyon messze vagyunk.
A már-már táncba, vagy inkább kötéltáncba hajló produkció után Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója pörgette tovább az eseményeket. Beszélt a falakon lévő Falco 6. bajnoki győzelme előtt tisztelgő fotókiállításról, szó esett arról is, hogy idén is Karácsony a Porondon, amit idén is Füle Magdolna rendez majd. De, megemlítette a kosárlabdacsapattal fennálló együttműködésüket is, amelynek egyik pontja pont a Kötélugró Klub, akik a meccsek szüneteiben gyakorta nyűgözik le az Arena Savaria közönségét is.
Az eseményen Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzatát Bokányi Adrienn tanácsnok képviselte, aki elmondta, hogy vasárnap kora délután Falco-szurkolóként és színházszerető emberként is ide húzta a szíve. Felidézte a kosárlabdacsapat és a színház együttműködését, amely országos viszonylatban is példaértékű.
Hornyák Emőke fotókiállítását végül Gráczer György, a Falco KC ügyvezetője nyitotta meg, a képekről pedig a csapatkapitány és a 2023-2024-es szezon legjobb játékosa, Perl Zoltán mondott néhány gondolatot.
Szabó Tibor a megnyitó zárásaként felhívta mindenki figyelmét, hogy a Falco KC és a Weöres Sándor Színház együttműködésének keretében a Falco-bérlettel rendelkezők 10 százalék kedvezményt kapnak a színház-bérlet árából, és ez működik fordítva is.
És azt se felejtsük el, hogy a Gyévuska a Színikritikusok díjának a várományosa idén. No, de ennyit a hivatalos részről, mert volt ennél pár sokkal izgalmasabb programpont is. Az aulában volt hajfonás, kézműveskedés, lehetett üveggolyókkal játszani, festékes tenyérrel WSSZ logót színezni, koncertet hallgatni és megjátszani a színházi totót is.
Ami viszont mindközül a legérdekesebbnek ígérkezett, az az 50 perces színházbejárás. A negyedóránként induló csoportokat két-két színész kalauzolta végig a csodavilág terein és rejtett zugain is. Mi a második csoporthoz csatlakoztunk, ahol Szerémi Zoltán és Orosz Róbert voltak a túravezetők.
Az első állomás egy multifunkciós kis helyiség volt, amolyan trükk szoba, ahol castingolni és beénekelni is lehet. Ebből rögtönzött bemutatót is kaptunk, Horváth Ákos tett próbára két önként jelentkezőt. A feladat egyszerű volt, fel kellett olvasni Weöres Sándor Bóbita című versének első négy sorát, majd egy tetszőleges állat bőrébe bújva kellett előadni.
Az első kisfiú kicsit bátortalan volt, így először csak Horváth Ákostól kapott segítséget, majd segítő trióvá lettek, amikor Orosz Róbert és Szerémi Zoltán is csatlakoztak a kisfiú rögtönzött borzos előadásába. A második jelentkezőnek már nem sok választása volt, a lány oroszlánként próbálkozhatott a verssel.
Ez ilyen! Behívnak, hogy produkáld magad és a végén derül ki, hogy a terminátor szerepére kerestek valakit
- zárta az első helyszínre szánt perceket Szerémi.
Innen az ügyelők birodalmába vezetett az út, ahol az ügyelő monitorokon lát mindent, és az egész épület bármelyik részében tud instrukciókat adni, tudja hívni a színészeket. De, ez az a szoba, ahol a színészek várják a színrelépést, ahová bekészítik a kellékeiket és a jelmezeket, amelyekre a darab során lesz szükségük.
Az ügyelő az, aki intézi az első, a második és a harmadik hívást, hogy a színészek mindig időben érkezzenek, de az előadás előtt nekik kell átvenniük a színpadot is a díszletezőkkel és a színpadmesterrel. Gyakorlatilag minden csavart átnéznek, hogy ne legyenek balesetek az előadások közben.
Egy szempillantással később már a Mikve díszletében találtuk magunkat a Márkus Emília teremben. Ez a színház kamaraterme, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy remekül variálható, ide bármi befér. Mobil nézőtérrel rendelkezik, így a nézők akár szó szerint körbe tudják ülni a darabot (amire volt is már példa), így itt a rendezőknek csak a fantáziájuk szabhat határt.
A titkárság volt a következő megállónk. Itt vannak az irodák, és elég hely egy olvasópróbának. És, ma itt jobban ugyanaz volt minden, mint máskor. Az idegenvezetés egy pontján egy cigányasszony jött elő a függöny mögül, hogy megjósolja a jövőnk. Beatrix nem aprózta el, kollektív jövendőmondást kaptunk. Ezek után megtekinthettük a dolgozó Igazgató Urat, persze az üvegfalú irodát úgy örökölte. És értjük is a funkcióját, így jut természetes fény az előtérbe is, de azért kicsit vicces, ez a terráriumra emlékeztető megoldás.
A csodák természetesen itt még nem értek véget, a nem túl sárgaköves úton eljutottunk Óz birodalmába, vagyis a nagyszínpadra. Kipróbáltuk, körbeálltuk a kis dombot, majd ránk kapcsolták a centrifugát. A színpad közepén van egy forgó, ami rendkívül hasznos, de sajnos csak erre volt mód és lehetőség, süllyedőnek és zsinórpadlásnak sem volt elég hely az egykori HEMO épületéből kialakított térben.
Azonban zenekari árok az van, s míg mi a díszlettel és a fényekkel voltunk elfoglalva, addig a mélyből feljöttek a drámatagozatosok és dalra is fakadtak: mert nem szürkének születtünk!
Ugyan Szombathelyen nem üzemel egyetlen metró sem, azért lementünk a föld, vagyis a nagyszínpad alá is, hogy jobban szemügyre vehessük a zenekari árkot. Szűk kis hely, de sok funkciót ellát ez is. Ha kell, akkor a zenekar bújik meg itt, de amikor a díszlet miatt nem lehet fent átjutni a színpad egyik oldaláról a másikra, vagy valami kis csodát kell prezentálni, akkor a színészek is ezt használják játékra és közlekedésre egyaránt.
A túra végállomását a stúdiószínpad jelentette, ami szintén sokoldalú tér, itt zajlanak a próbák is. Jelen esetben pedig egy rögtönzött vásári komédia színhelye volt, ahol egy szatyor súlyát kellett megtippelni, amelybe a Szombathelyi Vásárcsarnokból válogattak össze minden jót. Aki a legügyesebben tippelt, megkaphatta a táskát és a tartalmát.
A színház közösséget épít, művel és szórakoztat egyszerre. Ezért is olyan fontos, hogy Szombathelynek van egy kőszínháza, ahol a varázslat egy hétköznapi dolog. Itt a történelem megtörténik velünk, utazhatunk téren és időn át, mindezt úgy, hogy mindig gazdagabban megyünk haza.
