A Szombathelyi Járásbíróság börtönnel és sok millióval büntette az időseknél halálos betegséget diagnosztizáló bűnbandát

52 vádlottja volt a meglehetősen undorító ügynek.

A Szombathelyi Járásbíróság 39 vádlott vonatkozásában hirdetett ítéletet bűnszervezetben elkövetett, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben – közölte a Szombathelyi Törvényszék .

"A Szombathelyi Járási Ügyészség 52 vádlottal szemben emelt vádat , az eljárás korábbi szakaszaiban 13 vádlott tett bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást , rájuk a bíróság az ügyet elkülönítette és jogerős, bűnösségüket megállapító ítéletet hozott"

- olvasható a közleményben.

A bíróság a 39 vádlott közül az I., II, III. és IV. rendű vádlottak esetében állapított meg bűnszervezetben való elkövetést.

Az I. rendű vádlottat 347 rendbeli, felbújtóként elkövetett csalás bűntette és 5 rendbeli, felbújtóként elkövetett közokirat hamisítás bűntette miatt halmazati büntetésül 6 év fegyházra, 25 millió forint pénzbüntetésre és végleges hatályú ügynöki marketing tevékenység foglalkozástól eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá vele szemben 41 millió 177 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A bíróság az I. rendű vádlott mellett további tizenhárom vádlottat ítélt - többek között - végrehajtandó szabadságvesztésre.

A tizennégy végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben a bíróság összesen mintegy 42 évet szabott ki. Huszonhét vádlottat - többek között - végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre; a többi vádlottat pénzbüntetésre ítélte, illetve kettő esetben próbára bocsátást, kettő esetben megrovást alkalmazott. A járásbíróság összesen 52 millió 590 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, továbbá kötelezte a vádlottakat a polgári jogi igények megfizetésére.

Halálos betegségeket diagnosztizáltak

Az elkövetői csoport jellemzően idős embereket keresett fel ingyenes egészségi állapotfelmérés ígéretével telefonon vagy levélben.

Majd az állapotfelmérés ürügyén orvosi végzettséggel nem rendelkező, de egymást orvosnak, professzornak tituláló elkövetők halálos betegségeket diagnosztizáltak a sértetteknél , amelyek gyógyítására kizárólag az általuk forgalmazott termékek voltak hivatottak.

A sértettek a megtévesztés, és a halálos betegségektől való félelmük hatására megvásárolták a több százezer forintos termékeket.

A bíróság ítélete egyik vádlott vonatkozásában sem jogerős, mert az ügyész a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére valamennyi vádlottra három napot tartott fenn. Három vádlott és védőik vették tudomásul az ítéletet, míg a többi vádlott és védőik felmentés érdekében fellebbezést jelentettek be.

A bíróság az I. rendű vádlott letartóztatását elrendelte, amely ellen az I. rendű vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló

Tovább az oldalra