Benkő Sándor és Jáger László az Év Vasi Embere 2023 díjazottjai

A megyeházán adták át az elismeréseket.

Ahogy azt korábban megírtuk, A levéltáros, a tanár, a fotográfus és a többiek – Közülük kerül ki az idei év vasi embere 2023. December 28. 15:56 a Vas Vármegyei Közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület az idén is meghirdette Az év vasi embere választást. Az már korábban kiderült, hogy a közönségdíjat Dr. Jáger László, a Markusovszky-kórház sebésze kapja, az egyesület Facebook-oldalán január 10-ig lehetett szavazni. A Nyugat.hu nem hivatalos szavazásán is Jáger László végzett az első helyen.

A közönségszavazáson kívül egy 10 tagú kuratórium megválasztotta a 2023-as év „hivatalos” vasi emberét is. Ő Benkő Sándor fotóriporter, fotóművész lett.

Az eredményt hagyományosan a megyebálon szokták bejelenteni, amit azonban 2024-ben sem rendeznek meg.

Így a mai napon ünnepélyes keretek között történt az elismerések átadása a szombathelyi megyeházán.

2023 Év Vasi Embere
Benkő Sándor Majthényi Lászlótól, a megyei közgyűlés elnökétől és Balázsy Péter megyei jegyzőtől vette át az elismerést. Kattintson a további képekért!
Mészáros D. Zsolt

A közönségdíjas nem tudott reszt venni az eseményen. A többi jelölt emléklapot vehetett át.

A díjazottak eddigi életútjáról lentebb olvashatnak.

Benkő Sándor

Benkő Sándor sárvári fotóriporter, fotóművész. 1954. december 31-én született. Eredetileg geodéziát végzett, felesége inspirációjának hatására fogta meg a fényképezőgépet, feladva másik hobbiját, a fafaragást. 1983-tól harminc éven dolgozott a Vas Népénél. Alapítója volt a rendszerváltás előtt, 1989-ben létrehozott Tér-Kép című független hetilapnak. A Vas megyei események dokumentálása mellett megjárta a délszláv háborút és dolgozott Romániában, az ottani forradalom idején is.

2004-ben, a körmendi cipőgyár bezárásakor készült az „Utolsó nap a tűzősoron” képsorozatával Magyar Sajtófotó nagydíjat nyert. A szombathelyi Médiaközpontban majd a városi kabinetben töltötte 2018-as nyugdíjazása előtti éveit. 41 éven át volt hivatásos fotós, fotóriporter.

A szovjet csapatok kivonulása
Benkő Sándor

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya Arany Kamera-díjjal ismerte el életművét. Ezt eddig hatan vehették át.

A szó szoros értelmében fotóriporterként dolgozott. Képei nem csak illusztrálták a történéseket, de a fotós témaérzékenységének, kiváló szemének köszönhetően plusz tartalmat is hordoztak, önmagukban meséltek a témáról. Benkő Sándor augusztus 20-án a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át a Köztársasági Elnöktől. 1954. december 31-én született. Eredetileg geodéziát végzett, felesége inspirációjának hatására fogta meg a fényképezőgépet, feladva másik hobbiját, a fafaragást.

1983-tól harminc éven dolgozott a Vas Népénél. Alapítója volt a rendszerváltás előtt, 1989-ben létrehozott Tér-Kép című független hetilapnak. A Vas megyei események dokumentálása mellett megjárta a délszláv háborút és dolgozott Romániában, az ottani forradalom idején is.

1989. március 15. a szombathelyi Fő téren
Benkő Sándor

2004-ben, a körmendi cipőgyár bezárásakor készült az „Utolsó nap a tűzősoron” képsorozatával Magyar Sajtófotó nagydíjat nyert. A szombathelyi Médiaközpontban majd a városi kabinetben töltötte 2018-as nyugdíjazása előtti éveit. 41 éven át volt hivatásos fotós, fotóriporter.

Benkő Sándorral a közelmúltban egy kávé mellett beszélgettünk. Benkő Sándor fotográfus: „Az objektívnek nem véletlenül objektív a neve” 2023. November 24. 16:58

Jáger László

Dr. Jáger László a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett, azóta a Markusovszky Kórház Általános Ér- és Plasztikai Sebészeti Osztályán dolgozik. 2012-ben vezérigazgatói dicséretben részesült, 2015-ben elnyerte a Kórház Kiváló Orvosa-díjat. 2016-ban adjunktusi, majd 2021-ben főorvosi kinevezést kapott. Jelenleg a Sebészeti Osztály osztályvezető helyettes főorvosa. Az általános sebészetben széles skálán operál, speciális szakterülete a coloproctologia. A benignus proctológiai esetek széles spektruma mellett foglalkozik az aspecifikus gyulladásos bélbetegségek kezelésével is.

Műtéteinek döntő részét a colorectalis daganatok sebészeti kezelése teszi ki. Ezen betegségcsoport preoperatív kivizsgálását új alapokra helyezte rendszeres adekvát rectoscopos vizsgálatokkal. Jelentős eredményeket ért el az úgynevezett végbél záróizom megtartásos daganat sebészeti műtétek bevezetésében. Személyéhez kötődik, hogy Szombathelyen is lényegében rutin műtétté váltak a colorectalis sebészeti laparoscopos beavatkozások. Részt vesz egyes betegek speciális után követésében is. Feladatának tekinti a fiatal sebész kollégák képzését. 2023-ban munkásságát Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért díjjal ismerték el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek